TÚLÁRAZÁS

PÁRATLAN OLDAL - LXIV. évfolyam, 47. szám, 2020. november 20.

Ritka öröm ért: a rocky.hu oldalon rátaláltam Szabó István Rokonok című filmjére – tizenötezer (14 999) forintért. Nem is gondolkodtam: betettem a kosárba. Kell nekem ez a DVD? Kell. Ennyiért is? Ennyiért is. Másutt nincs. És alig több az ára, mint a nyugdíjam nyolcada! Dönthettem volna úgy is, hogy nem kérem, szabad akaratomból vettem meg. Jogunk van hozzá (mármint a döntéshez), ahogy a Klubrádióban mondják mostanában. Hát jogunk, az van. A rocky.hu üzemeltetői persze pontosan tudják, hogy (még) akad egy, mondjuk úgy, lemezvékonyságú réteg, amelyik lám, hajlandó ennyi pénzt fizetni ezért a termékért, tehát lehet érte ennyit kérni, és ha lehet, kérnek is.

Sokkal rosszabb, amikor csak látszólag dönthetünk. Eldugul a lefolyó, nem gyullad fel a villany, csöpög a csap. Nincs mese, szakembert kell hívni. Aki nagyjából annyit fog kérni (nyugdíjasoknak kedvezmény), amennyiből akár az említett műalkotást is megvásárolhatná, bár az ilyenek feltételezhetően nem tartoznak érdeklődése homlokterébe. Mi pedig perkálunk, a jó szakemberek iránt érzett áhítatos tisztelet mellett elmélázva azon, hogy bölcsészet helyett mégis inkább duguláselhárítást, villanyszerelést, vízvezeték-szerelést kellett volna tanulnunk, most mennyi lemezt, könyvet, színházjegyet, koncertjegyet vehetnénk. Már késő. Be kell érnünk azzal, hogy a kereslet–kínálat kemény törvényének oly szép és tiszta érvényesüléseit a saját bőrünkön tapasztalhatjuk.

Egyébként egy szavam nem lehet: a Hairt megkaptam nyolcezerért!

A szerző további cikkei

LXVII. évfolyam, 46. szám, 2023. november 17.
LXVII. évfolyam, 36. szám, 2023. szeptember 8.
LXVII. évfolyam, 24. szám, 2023. június 16.
Élet és Irodalom 2024