ELSŐNEK LENNI

PÁRATLAN OLDAL - LXIV. évfolyam, 46. szám, 2020. november 13.

A kórházi ágyak tekintetében Európában a harmadik, a lélegeztetőgépek esetében pedig világelsők vagyunk – közölte a miniszterelnök november 3-án, amikor még csak fékezett habzású szigorító intézkedéseket jelentett be. (Tudomásom szerint a lélegeztetőgépek felét épp most próbálják eladni fürkészek és portyázók.) Orbán Viktor akkor azt mondta, hogy december közepére kórházaink elérhetik teljesítőképességük határát, és a vakcina a megoldás, ami belátható távolságban van.

Az Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ (ECDC) adatai szerint a november 8-a előtti két hétben az Európai Gazdasági Térségben Magyarország a 3. legrosszabb eredményt mutatta a 100 ezer lakosra jutó, 14 napos kumulatív halálozásban. (Az Európai Gazdasági Térség része az Európai Unió, Izland, Liechtenstein és Norvégia – a szerk.) A kormányfő még szeptember 12-én hangsúlyozta, hogy a halálozási adatokra figyelni kell. Sajnos, van mit figyelni, és akkor még nem szóltunk a kisszámú tesztelésről. 

Menczer Tamás külügyi és külgazdasági államtitkár november 5-én a Facebookon megosztott videójában bejelentette: közel járnak ahhoz, hogy egy potenciális koronavírus-vakcinát vizsgálhatnának magyar szakemberek, „s ezzel Európában az elsők között lenne az ország, vagy talán mi lennénk az elsők. Ha keleten előbb találják meg az ellenszert, akkor sem a brüsszeli lobbi, sem a gyógyszermultik lobbija nem akadályozhat meg bennünket abban, hogy a vakcinát Magyarországra hozzuk.”  A Népszava szerint Stefan De Keersmaecker, az Európai Bizottság szóvivője azt felelte: rendkívüli helyzetekben egy európai uniós tagállam ideiglenesen forgalomba hozhat az EU-ban nem engedélyezett gyógyszert vagy vakcinát, a döntéséért azonban teljes mértékben viselnie kell a felelősséget. A szóvivő hozzátette: a rendkívüli helyzeteket kivéve az európai uniós törvények szerint egyetlen gyógyszer vagy vakcina sem kerülhet az egységes piacra alapos vizsgálat és értékelés nélkül. Az Európai Gyógyszerügynökség engedélye jelenti azt, hogy az adott vakcina biztonságos.

Csak megjegyezném: a beszólásairól ismert Menczer a tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős a külügyben.

A szerző további cikkei

LXV. évfolyam, 3. szám, 2021. január 22.
LXIV. évfolyam, 50. szám, 2020. december 11.
LXIV. évfolyam, 43. szám, 2020. október 22.
Élet és Irodalom 2021