TÉRDRE, IMÁHOZ!

PÁRATLAN OLDAL - LXIV. évfolyam, 45. szám, 2020. november 6.

Kinevezése idején Kásler Miklós, az Emmi új vezetője azzal lepte meg a közt, hogy arról értekezett, szerinte az ima és a tízparancsolat betartása megvéd a halálos betegségektől.  Azóta – ahogy mondani szokás – ezen röhög a teljes cipőipar. S nagyon úgy látszik, a COVID–19-et erről nem értesítették. Persze az sem zárható ki, hogy nem voltak elég buzgók az imádkozásban, s persze a tízparancsolat betartása is erősen kétséges. Na jó, a hetediket garantáltan nem tartják be, már csak a kínaiaktól méregdrágán, rengeteg felesleges és nagy részben használhatatlan beszerzéseiket említve, amit nagyon nem lehet nem lopásnak tekinteni.

Most azonban kiderült, nem zárható ki, hogy a derék miniszter nem egészen úgy értette, ahogy mi értékeltük. Az MTI jelentette nemrégiben, hogy az állami kórházak vezetőinek kiválasztására javaslattevő bizottságot kért fel a kormány.

A bizottságba meghívták Kincses Gyulát, a Magyar Orvosi Kamara elnökét és „több szaktekintélyt az egészségügy területéről”. Felsorolták őket, bár ne tették volna: az MTA titkárságának egy osztályvezetője, egy derék miniszterelnöki megbízott, Szócska Miklós és Müller Cecília! Kincses már elhárította.

Tényleg csak az ima segíthet.

A szerző további cikkei

LXVIII. évfolyam, 13. szám, 2024. március 28.
LXVIII. évfolyam, 1. szám, 2024. január 5.
LXVII. évfolyam, 43. szám, 2023. október 27.
Élet és Irodalom 2024