Tettek a szavak után

Korántsem vitatni vagy kritizálni vágyom Magyar Bálint–Kozák Márton szerzőpáros legutóbbi cikkét (Ha nem tetszik a rendszer...,  ÉS, 2020/32., aug. 7.), hanem inkább levonni néhány tanulságot belőle. Vagy inkább kiegészíteni azzal, ami természetes úton következik a megállapításaikból, de valamilyen okból nem írták le.

Hogy a kormányváltás halaszthatatlan és elkerülhetetlen, azt ma már a legtöbb gondolkozó polgár világosan érti. És azt is, hogy ahhoz az egyesített ellenzék jókora erőfeszítésén át vezet az út. Azonban a bőséges elméleti, sőt, tudományos háttérleírások mellett nem nagyon mutatkoznak konkrét lépések, amelyeket megtenni sürgős és szükséges lenne. Ezért hát itt az ideje, hogy néhány hasznos felvetést tegyek, hátha akad, aki megszívleli. Igaz, hogy mintegy másfél éve házalok ezekkel a javaslatokkal, és még senki nem érzett ellenállhatatlan vágyat, hogy munkához lásson ezek alapján.

Ki beszél, miről és hogyan? Az ellenzék hiányában van a saját ellenzéki nyelvének. A Fidesztől megszokott és kölcsönzött nyelven szólal meg minden alkalommal. Ezzel azt az elkerülhetetlen hatást kelti, hogy a rendszer szerves része. Ez tarthatatlan, az egyesített ellenzéknek a saját, jól megkülönböztetett nyelvén kell szólnia minden alkalommal. Ennek az ellenzéki nyelvnek a megteremtése és használatbavétele céljából összellenzéki kommunikációs irodát kell alapítani az összes ellenzéki párt aktív közreműködésével. Az iroda dolga megszövegezni és elterjeszteni az egyesített ellenzék megszólalásait, lehetőség szerint napi rendszerességgel. Ez az intézmény informális és önkéntes, valamint lehetőség szerint diszkrét, hogy tevékenységét eleinte ne zavarhassa meg a Fidesz, és hogy a hatás minél váratlanabb legyen.

Minden ellenzéki pártnak delegálnia kell új, fiatal, tehetséges személyiségeket az irodához, hogy ott a folyamatos kommunikációt kidolgozzák. Amelynek, egyebek mellett, vállalkoznia kell a bátor és engesztelhetetlen konfrontációra is. Az ily módon felépített kommunikációs szervezet egyszersmind a koalíciós tevékenységek bevezetésének is tekinthető.

Ennek a kommunikációs offenzívának azt kell céloznia és elérnie, hogy az ellenzék mindenkor egységes hangon, a maga nyelvén és kritikusan legyen képes megnyilatkozni.

A következő lépés és eredmény. A fenti módon elindított kommunikációs rendszernek haladéktalanul, de legfeljebb néhány hónapon belül, egy árnyékkormány összeállításához kell vezetnie. Természetesen ennek összetétele magában foglalja az ellenzék összes pártját, sőt, akár a civilszervezetek legalkalmasabb tagjaiból is néhányat, ha szükséges. Az árnyékkormány legfőbb rendeltetése, hogy a kommunikáció és a politikai tevékenység terén a kezdeményezést a kormánytól és a Fidesztől magához ragadja. Elejét vegye annak, hogy a kormány „tematizálja” a kommunikációt, saját rendszeres fellépéseivel nyomást gyakoroljon a Fideszre.

Az árnyékkormánynak vagy a kommunikációs irodának legalább heti két alkalommal nyilvánosan kell megjelennie. Minden szerdán előírni, hogy az időszerű politikai helyzetben a másnapi kormányinfónak miről kellene szólnia, és hogy a kormánynak mivel kellene foglalkoznia ahelyett, amit valójában csinál vagy éppen nem csinál. Majd minden pénteken ismét nyilatkozni az előző napi kormányinfó kritikájával és a kormányzás időszerű hibáiról.

A heti két megjelenésnek annyira hatásosnak kell lennie, hogy azok révén az ellenzéki nyomás néhány hónap alatt áthelyezi a politikai kezdeményezést az ellenzék oldalára. Ez a legfontosabb első cél. A kormánynak az ellenzéki kezdeményezések nyomába kell loholnia, anélkül, hogy valaha is utolérné azokat. Kifulladásig!

A kezdeményezés jelene és jövője. Az árnyékkormány működtetése természetes bevezetés előbb a civil előválasztáshoz, majd a későbbi koalíciós választási szervezethez, majd azt követően az esetleges koalíciós kormányzáshoz. Az egyesített ellenzék parlamenti munkáját is ennek az árnyékkormánynak és kommunikációs irodának kell koordinálnia, azért, hogy a parlamentben ne lehessen minden ellenzéki felszólalást letorkolni, ahogy ez évek óta történik. Amikor a kormányoldal a végső szóval elhallgattatja a felszólalót, akkor a következő ellenzéki felszólaló folytatja (az előzetes megállapodás szerint) az előző felszólaló által elindított folyamatot. Amikor pedig őt is letorkolták, akkor folytatja majd egy harmadik. A fontos az, hogy ne lehessen a kérdések és interpellációk pergőtüze elől kibújni.

A siker ára. A szervezett, egységes ellenzék tagpártjainak meg kell érteniük már a folyamat elején, hogy pártjaik egyéniségét és politikáját nem áldozzák fel az egyesülés kedvéért, hanem csak a működési módszerüket hangolják össze, politikájuk feláldozása nélkül. Az összehangolt munkának annyira sikeresnek, illetve hatásosnak kell lennie, hogy egyrészt bármelyik ellenzéki párt számára ebből kimaradni kínos szégyen és működési hiányosság legyen. Másrészt a Fidesz által gerjesztett kamupártok számára akár a belépés, akár a kimaradás megoldhatatlan egzisztenciális dilemmát fog okozni. A választók pedig tudni fogják, hogy ki az ellenzék, és ki nem. Elképzelhető, hogy a részt vevő pártok a nevükben feltüntessék, és a szavazólapokon szerepeljen, hogy az egyesített ellenzék résztvevői.

Minden ellenzéki pártnak meg kell értenie és belátnia azt, hogy ennek az együttműködésnek egyetlen napra, a választás napjára és a választás megnyerésére kell irányulnia. Az azt követő napon ki-ki mehet a maga útján, ha akar, habár a koalíciós kormányzás mindenkinek érdeke lesz, legalábbis egy időre. További előny, hogy mire az a nap elérkezik, az ellenzéknek világos, összehangolt és működőképes tervvel kell rendelkeznie a bekövetkező rendszerváltás technikájáról és végrehajtásáról.

A károgást fel kell függeszteni! A nihilista, defetista álláspontnak, miszerint a diktatúrát nem lehet demokratikus úton megdönteni, semmiféle alapja nincs. Ennek az alaptalan siránkozásnak legalább egy időre véget kell vetni. Mussolini diktatúrája megdőlt. De még tanulságosabbak a dél-amerikai esetek, ahol ráadásul a diktatúráknak évszázados hagyománya volt: Mexikó, ahol hetvenöt évnyi egyeduralom dőlt meg, amikor az ellenzék végre magához tért. Vagy Argentína, ahol egyik junta a másikat követte, de amikor a társadalmi nyomás eléggé összpontosított volt, a diktatúra napok alatt összeomlott. Ugyanez történt Brazíliában és még inkább Chilében. A görög ezredesek uralmát, a vérengzések dacára napok alatt térdre kényszerítette a diákok ellenállása. És mindezen esetekben az Európai Unió nélkül is boldogultak a diktatúrával szemben.

A 2022-es választásokig már nincs sok idő, de talán van elég a fenti program megvalósításához. Egyben úgy tűnik, hogy az ellenzékben végre kialakult a konszenzus arra, hogy egyesítsék erőiket. Ezért tehát legfőbb ideje, hogy ez a program elkezdődjön.