Birnam erdeje

VISSZHANG - LXIV. évfolyam, 43. szám, 2020. október 22.

Megindult a birnami erdő című, 2014. február 1-i írásom a Népszava Szép Szó hétvégi mellékletében elemzi, Shakes­peare Macbeth című tragédiájának szöveghelyeivel, hogyan kalkulálhatott Macbeth a boszorkányok jóslata után a hatalma megtartásának esélyeiről.

„Macbeth a következőképp kalkulálhatott a hatalmát veszélyeztető három körülmény bekövetkezési esélyeiről. Ha asszony-szülte lény nem árthat neki [jóslat 2 szerint], akkor ez felülírja a Macduff részéről rá leselkedő veszélyt [jóslat 1 szerint]. Ha 2 mégis bekövetkezne – aminek igen csekély a valószínűsége, hiszen ritka a nem-emberi lények beavatkozása Skócia dolgaiba –, akkor sem kell nagyon féltenie a hatalmát. Ugyanis a másodiknak együtt kell teljesülnie azzal a tőle független 3. feltétellel, amelynek értelmében a birnami erdő Dunsi­nane dombjára vonul.” Vagyis Macbeth teljesen racionálisan gondolkodott, számba véve a reá nézve veszélyes tényezőket.

„Történt azonban, hogy Macduff, aki császármetszéssel jött a világra, így nem asszony szülte természetes módon, az angolok és a skótok egyesített hadaival Dunsinane várához vonult Macbeth ellen, és a hadserege a közeli Birnam erdejének lombjaival álcázta magát vonulás közben, így ezen a módon indult meg a birnami erdő.” Kontingens események láncolata vezetett tehát a bukásához. De vajon esetlegesen következtek-e be ezek a kontingenciák? Köznapian szólva, egyszerűen akadt valami banánhéj, amin elcsúszott a zsarnok?

A válasz nem! Szükségszerűen következtek be a bukáshoz vezető kontingenciák, mivel ezek a hübrisz, azaz a vétek megtorlásának eszközei voltak. A birnami erdő toposza a végzetszerű bűnhődést jeleníti meg. Az elkerülhetetlen kontingenciákról így írtam: „elgondolkodtató Shakes­peare darabja kapcsán, hogy csekély valószínűségű feltételek is tudnak a körülmények alakulása folytán úgy rendeződni, hogy alkalmassá válnak az együttes teljesülésre. Továbbá, hogy éppen az a személy, aki ellenérdekelt a végkifejletben, hogyan járul hozzá a saját lépéseivel ehhez, miközben azt hiszi, hogy valójában az elkerülést biztosító lépéseket teszi meg. Ezt persze jól ismerjük Oidi­pusz király történetéből is: mármint hogy a jóslat bekövetkezését gátolni szándékozó lépések hogyan járulnak hozzá a jóslat megvalósulásához.”

A tragédia nézőinek/olvasóinak katarzisélménye, hogy ti. a bűn szükségképp nem marad büntetlenül, felszabadítja lelküket a zsarnok „karizmatikus” (Weber) uralma alól. Ennek az értelmezésnek a szellemében írtam és idéztem: „Az utolsó csatában pedig Macduff világosítja fel Macbethet: »Ess hát kétségbe, megszűnt A varázsod«  (V. felv. 5. és 6. szín)”.

A birnami erdő című publicisztikájában, az Élet és Irodalom 2020. október 16-i számában, Csillag István végigtekint azon társadalmi rétegeken, amelyek sérelmet szenvednek el a mai Magyarországon a hatalom részéről. A címben adott toposz csak az írás végén kap pár mondatos kifejtést, addig nem találkozunk a szövegben Shakespeare-rel, Macbethtel és a birnami erdővel sem.

Csillag kifejtése: „Shakespeare  a maga korában jól látta, hogy a zsarnokság felszámolásához csoda kell. Olyan csoda, amilyet a boszorkányok Macbethnek (látszólag megnyugtatva őt) megjövendölnek. A csoda, amikor a birnami erdő indul meg a zsarnok ellen. Amikor minden méltóságában sértett csoport faágat ragad, és vonul a zsarnok ellen. Amikor az ilyen írásokat, mint az enyém, azaz a kritika fegyverét felváltja – ahogy a Kossuth-nótában van – a »mindnyájunknak el kell men­ni!«, a birnami erdő elindul.”

Nos, ha Shakespeare Macbethje valóban arról szólna, hogy itt már csak a csoda segít a zsarnoksággal szemben, akkor nem nagyívű tragédia lenne, hanem kisszerű lamentálás. A Macbeth tragédia nem a csoda megmentő szerepéről szól, hanem a hübriszről, ami Macbeth jelleméből következően előidézi a saját bukását. Ez a tragédia an sich lényege, és pontosan ennek a lényegnek a megértése adhat ma hatalmas erőt a nézőnek/olvasónak.

A mának szóló erőteljes hatásához a mű nem szorul arra, hogy eklektikus módon meg legyen támogatva egy félig hozott Marx-hellyel és a Kossuth-nóta nemzeti ihletével. Mint ismert, Marx A hegeli jogfilozófia bírálatához című írásának előszavában írja a híressé vált sorokat, miszerint „a kritika fegyvere nem pótolhatja a fegyverek kritikáját”. Csillag csak „a kritika fegyveréről” beszél, és e tekintetben jó ízléssel nem hozza a teljes marxi toposzt. Ehelyett inkább elkanyarodik, eszmeileg zavaró módon egyetlen mondaton belül, a Kossuth-nóta felé. Miután így a baloldali és a nemzeti oldal egyaránt megszólíttatott, lecsenghet ugyanazon mondat íve a Shakes­peare-toposszal, ami viszont a haladó értelmiséget vonhatja be a birnami erdő lombsátra alá.   

Úgy gondolom, Shakespeare Macbethjének lényege, amire itt igyekeztem rávilágítani, sokkal fontosabb üzenetet hordoz a mának, sokkal több erőt és muníciót ad, mint bármely felületes aktualizálás. Ezt az olvasatot javaslom mindazoknak, akik erőt kívánnak meríteni a birnami erdő shakespeare-i toposzából.

Élet és Irodalom 2020