Tapintat

PRÓZA - LXIV. évfolyam, 42. szám, 2020. október 16.

Kikanyarodtak a főútra. Az anyósom gondolkozott, bekapcsolja-e a rádiót, de aztán csak az ablakot húzta le félig, és megkérdezte Ferit, mit reggelizett. Nem hallotta a választ a süvítéstől, ezért visszahúzta az ablakot. Bekapcsolta a rádiót, aztán ki. Úgy sejtem, előbb-utóbb talán rólunk is beszéltek: a gyerekek mindig hálás beszédtémák. Feri szeretetett és jól tudott büszke lenni a lányára és az ő családjára, az ő önálló, német életükre: tíz éve költöztek ki, de gyakran jártak haza hozzá, néha ő is meglátogatta őket. De hát az anyósom és Feri is naponta beszéltek, csak a gyerekekről nem lehetett beszélni végig egy ennyire hosszú úton. Egy kisteherautó ügyetlenül előzte meg őket, az anyósom tülkölt és felcsattant, káromkodott.

A vírus első napjaiban hívta fel a férjem, hogy van. Tevékeny ember volt, épp a piacról jött, és mintha nem is értette volna a nem várt figyelmességét: mert hát hogy lenne, jól. Tegnap jött haza a lányáéktól, és mintha egy másik országba érkezett volna, nem találja a helyét. Mikor letette a telefont, a férjemen átfutott a kétely, hogy nincsenek-e már lezárva a határok, de aztán elhessegette a gondolatot, Feri mindig is megbízhatóbb volt a Híradónál.

Tisztelt Olvasó!

Az Élet és Irodalom honlapján néhány éve díjfizetés ellenében olvashatók az írások. Ez továbbra sem változik, de egy új fejlesztés beépítésével kísérletbe fogunk. Tesszük ezt azért, hogy olvasóinknak választási lehetőséget kínálhassunk.

Mostantól Ön megválaszthatja hozzáférésének módját: fizethet továbbra is az eddig megszokott módon (bankkártyával, banki utalással), amiért folyamatosan olvashatja lapunk minden cikkét és az online archívumot is. Ha azonban csak egy-egy cikkre kíváncsi, cserébe nem kérünk mást, mint ami számunkra amúgy is a legértékesebb: a figyelmét.
Ha a kiválasztott írást szeretné elolvasni, a „Megnézem a reklámot” gomb megnyomását követően, egy reklámvideó megtekintése után a cikk azonnal betöltődik. Ez esetben nincs szükség regisztrációra.
Megnézem a reklámot
Ha legfrissebb számunk összes cikkére kíváncsi, vagy az online archívumhoz kíván hozzáférni, mindezt a megszokott módon elérheti.

Regisztrációt követően bankkártyával vagy banki átutalással néhány perc alatt előfizethet honlapunk teljes tartalmára, illetve akár a nyomtatott lapra is. Részletek az ELŐFIZETÉSI INFORMÁCIÓK oldalon olvashatók.

vagy
A szerző további cikkei

LXVII. évfolyam, 51–52. szám, 2023. december 21.
LXVI. évfolyam, 51–52. szám, 2022. december 22.
LXVI. évfolyam, 38. szám, 2022. szeptember 23.
Élet és Irodalom 2024