DILEMMA?

2020. szeptember 27-én egy azerbajdzsáni katonai támadás következtében több tucat ember halt meg Hegyi-Karabahban, köztük civil áldozatok. A mindössze tizenegyezer négyzetkilométeres és 140 ezer embernek otthont adó enklávé évtizedek óta a Dél-Kaukázus egyik tűzfészke. A mostani események azonban még itt is súlyosnak számítanak, ezt mutatja, hogy maga Pompeo amerikai külügyminiszter szólította fel a feleket a harcok megszüntetésére, és összeült az ügyben az ENSZ Biztonsági Tanácsa is.

Mivel pedig az áldozatok túlnyomó része örmény keresztény, Ioan Sauca, az Egyházak Világtanácsának főtitkára is megszólalt, és kérte, hogy a vérfürdő megakadályozása érdekében hagyjanak fel a harci cselekményekkel. 

A magyar kormány egyértelműen Azerbajdzsán oldalára állt a konfliktusban, hangsúlyozva, hogy a terület hozzájuk tartozik. Közölték: „hazánk támogatja az államok területi integritását és szuverenitását”. Ez de jure csakugyan így van. A lakosság ugyanakkor szinte kizárólag örményekből áll. Ennek a szakadár miniállamnak az anyaországhoz való szoros tartozását jól jelzi, hogy bár van saját valutája, az arcahi dram, a pénzforgalom mégis az  örmény drammal bonyolódik.

Nehezíti a helyzetet, hogy Törökország eléggé nyíltan beleavatkozott a konfliktusba, talán a területén lakó azeri kisebbség nyomására. Azeri légtérből lelőttek egy örmény harci repülőgépet. Az EVT főtitkára hangsúlyosan elítélte a török kormány beavatkozását: „Megdöbbenéssel tölt el bennünket a török kormány agresszív és részrehajló magatartása.”

A magyar kormány szimpátiája érezhetően az azerieké és a törököké, jóllehet „keresztény politikát” folytató félként együtt kéne éreznie az örmény ortodoxokkal, az egyik legrégebbi keresztény egyház képviselőivel. A Törökország iránti magyar szimpátia egyik jele, hogy Magyarország – Németországgal, Franciaországgal, az USA-val és Lengyelországgal ellentétben – soha nem ismerte el  népirtásként az örmények török földön történt 1915/16-os tömeges legyilkolását.

Ami nemzetközi téren ritkaságnak számít, Magyarországnak van az üldözött keresztények megsegítéséért felelős helyettes államtitkára, az örmény felmenőkkel büszkélkedő Azbej Tristan személyében. A Hegyi-Karabahban történt gyilkosságok ügyében ő sem szólalt meg.

Komoly dilemma lehetne a magyar külügy számára, melyik fél álláspontját fogadja el. Árnyalja a képet, hogy Magyarország 2012 augusztusában a nálunk tanuló örmény hadnagy, Gurgen Margarjan brutális gyilkosát, Ramil Safarovot visszaengedte hazájába, Azerbajdzsánba. Őt ott ezredessé neveztek ki, és hősként ünnepeltek. Örményország ekkor megszakította hazánkkal a diplomáciai kapcsolatot, és mind a mai napig nem állította helyre.

A jogi és erkölcsi értékválasztást is magában foglaló diplomáciai dilemma így nem megoldódott, hanem – a diplomácia senkiföldjén – mintegy magától feloldódott.