Egybefésülik

PUBLICISZTIKA - ELSŐ OLDAL - LXIV. évfolyam, 36. szám, 2020. szeptember 4.

Nem hullanak alá a Puskás Aréna tetejéről se hatalmas kőtömbök, se apró kavicsok, aki mást mond, hazudik. A Puskás Aréna hozzáértő, aranykezű, hazafias érzelmű mesteremberek munkája, és mint ilyen, a trianoni száz év magyar magány korszakának lezárását hirdeti. Most azért kell a tíz hónapja átadott építmény betonelemeit darabonként átvizsgálni, hogy az esetleges hibák szakszerűen, maximális körültekintéssel kijavítódjanak, más kérdés, hogy hibák nincsenek, sőt el se gondolhatók. Hogy mást ne mondjunk, ennek az objektumnak csak a tervei több mint két és fél milliárdnyi jó magyar forintba kerültek, most gondoljuk el, milyen körültekintés, micsoda precizitás, mennyi gond, figyelem és ügyszeretet fekszik azokban, hogy a beléjük invesztált szellemi energiáról már ne is beszéljünk. És akkor a kivitelezésről még szó se esett. Annak megtisztelő feladatát a Magyar Építő és a ZÁÉV vállalta magára, az első vállalat ismeretes mód Szíjj Lászlóé, akit főképp azért zártunk a szívünkbe, mert nemzetünk nagyjait ő csónakáztatja az Adrián, a másik pedig Mészáros Lőrincé, akit az egyszerű nép már csak kormányzó urunk földi visszfényeként csodál.

Lezuhanó kőtömbök? Abból az épületből, amely ilyen kiválóságok keze nyomát viseli?

Tisztelt Olvasó!

Az Élet és Irodalom honlapján néhány éve díjfizetés ellenében olvashatók az írások. Ez továbbra sem változik, de egy új fejlesztés beépítésével kísérletbe fogunk. Tesszük ezt azért, hogy olvasóinknak választási lehetőséget kínálhassunk.

Mostantól Ön megválaszthatja hozzáférésének módját: fizethet továbbra is az eddig megszokott módon (bankkártyával, banki utalással), amiért folyamatosan olvashatja lapunk minden cikkét és az online archívumot is. Ha azonban csak egy-egy cikkre kíváncsi, cserébe nem kérünk mást, mint ami számunkra amúgy is a legértékesebb: a figyelmét.
Ha a kiválasztott írást szeretné elolvasni, a „Megnézem a reklámot” gomb megnyomását követően, egy reklámvideó megtekintése után a cikk azonnal betöltődik. Ez esetben nincs szükség regisztrációra.
Megnézem a reklámot
Ha legfrissebb számunk összes cikkére kíváncsi, vagy az online archívumhoz kíván hozzáférni, mindezt a megszokott módon elérheti.

Regisztrációt követően bankkártyával vagy banki átutalással néhány perc alatt előfizethet honlapunk teljes tartalmára, illetve akár a nyomtatott lapra is. Részletek az ELŐFIZETÉSI INFORMÁCIÓK oldalon olvashatók.

vagy
A szerző további cikkei

LXVIII. évfolyam, 13. szám, 2024. március 28.
LXVIII. évfolyam, 12. szám, 2024. március 22.
LXVIII. évfolyam, 10. szám, 2024. március 8.
Élet és Irodalom 2024