Határátlépés

„A Hattyú utcában lakott édesanyjával, az nyugdíjas tanárnővel. Édesapja már nem élt, öccse és nővére pedig már családot alapítottak. Csak minden második vasárnap gyűltek össze  hogy egyre nagyobb létszámban üljék körül az ovális mahagóni asztalt az ebédlőben. Zsombor némi tűnődés után a Volánnál helyezkedett el.   Édesanyja elhűlt, amikor fia, ez a magas, gesztenyeszemű, csöndes humorú fiú bejelentette, hogy szeptember elsején kezd a 795-ös járaton. Útvonala a Zsámbéki-medence falvain át vezet majd, és örül, hogy a lakásuktól mindössze két percre van a buszvégállomás. Anyja tágra nyílt szemmel bámult maga elé. Mégsem akarta fia döntését felülbírálni. Jó pedagógusként vallotta, hogy mindenkivel a saját életkorának megfelelően kell bánni, és nem gondolta, hogy a saját gyerek ez alól kivétel. De azért hazudnánk, ha nem mesélnénk el, hogy megfájdult a szíve. Hevesebben is vert. Így hát leült a konyhában az ablak mellett álló tonettszékre és egy pohár vizet töltött magának a zsúrasztalkán álló kancsóból. Elbámult a Széna tér felé. Egy álom foszladozó pamacsai tükröződtek az ablaküvegen. Az álom szerint tudós fia matematikaprofesszorként járja a világot, ő pedig piruló büszkeséggel gondol rá. Sóhajtott. Aztán könnyes szemmel csak annyit mondott:
– Remélem, szereted majd a munkádat kisfiam. Ha nem tetszik, végülis bármikor meggondolhatod magad. Nemigaz? – tette hozzá csepp reménykedéssel.”