MAGÁN­ÜGYEK

PÁRATLAN OLDAL - LXIV. évfolyam, 35. szám, 2020. augusztus 28.

Gulyás kancelláriaminiszter magánügynek nevezte kollégájának, Szijjártó Péternek az adriai nyaralását, hozzátéve, hogy a külügyminiszter majd minden kérdésre válaszol. A külügyminiszter néhány nappal később így is tett, ám csak a munkáját érintő kérdéseket tartotta relevánsnak. Érthető: Szijjártó nem megy bele abba, hogy a közbeszerzéseket szép számmal és összegekkel nyerő nagyvállalkozó, Szíjj László luxusjachtján pihente ki fáradalmait. Azaz, dehogy pihente, hisz ott is keményen dolgozott. Itt egy kicsit megbicsaklik a magánügynek nevezett történet, mert úgy látszik, hogy nem a Bem téri irodájában, hanem egy kicsit kellemesebb környezetben végezte a munkáját.

Ettől kezdve már csak az a kérdés: mikor tudja kivenni megmaradt szabadságát, de valahogy csak megoldják. Azzal pedig nem érdemes foglalkozni, hogy hasonló összeférhetetlen esetek nyilvánossá válásakor egy normális országban a miniszter távozik. Nálunk a miniszterelnök repülőútjai és nyaralásai is magánügynek számítanak. Kivéve, ha ő maga a veje balatoni birtokáról Facebook-fotót posztol. Ezzel együtt továbbra is jogállamnak mondjuk magunkat, és változatlanul mehetünk Brüsszelbe a „nekünk járó” újabb pénzekért.

A szerző további cikkei

LXVIII. évfolyam, 9. szám, 2024. március 1.
LXVIII. évfolyam, 4. szám, 2024. január 26.
LXVII. évfolyam, 46. szám, 2023. november 17.
Élet és Irodalom 2024