Meghúzták

PRÓZA - TÁRCATÁR - LXIV. évfolyam, 35. szám, 2020. augusztus 28.

„Szombati úr, az igazgató, nem volt gonosz ember, csak őszinte. Tudott uralkodni magán, olvasott és finom ember, mégis, valahogy kérges, keresetlen volt a stílusa, lentről jöhetett, mint én, talán tanyáról, nem rejtegette a vágyait, hogy milyen sok emberi mételytől átitatott a lelke. Olyan volt, mint egy megöregedett, sorsából kifutott és meg is szelídült Áchim L. András. Talán ilyen lett volna a vékonyra korosodott, egykor délceg parasztapolló, ha egy kusza éjjel nem gyilkolják meg a Bajcsy-Zsilinszky testvérek – alig néhány kilométerre a kollégiumunktól.

Az egyik alkalommal megkérdeztem tőle, hová tűnik évről-évre a kollégisták által befizetett kulturális jutalék. Szombati úr a kövér, tekintélyes asztala mögött nyújtózott, hátradőlt puha bőrfoteljében, középre lapította ősz, ritkás haját. Megköszörülte a torkát, előredőlt, aztán mintha csak véletlenül tenné, mert a szeme elé került, fölemelte az új, feltörekvő megyei napilapot. Lassan, mutatóujját akkurátusan meg-megnyálazva lapozgatni kezdte. Harsogtak a friss, nyomdafestékszagú oldalak. Tudtam, mit keres. – Olvastam az új cikkét – törte meg a hosszú, savanyú csöndet. – Maga tehetséges – rágta meg a szavakat, és játékosan, szinte huncutul kipillantott az újságtakaró mögül. – De tudja, van benne egy nagy, fontos logikai hiba. – Kikerekedett a szemem, nem akartam elhinni, hogy ebben a helyzetben képes bármiféle esztétizálásba kezdeni. Letette az újságot az asztalra, alaposan kilapogatta, mintha a gondolatait rendezné.”

Tisztelt Olvasó!

Az Élet és Irodalom honlapján néhány éve díjfizetés ellenében olvashatók az írások. Ez továbbra sem változik, de egy új fejlesztés beépítésével kísérletbe fogunk. Tesszük ezt azért, hogy olvasóinknak választási lehetőséget kínálhassunk.

Mostantól Ön megválaszthatja hozzáférésének módját: fizethet továbbra is az eddig megszokott módon (bankkártyával, banki utalással), amiért folyamatosan olvashatja lapunk minden cikkét és az online archívumot is. Ha azonban csak egy-egy cikkre kíváncsi, cserébe nem kérünk mást, mint ami számunkra amúgy is a legértékesebb: a figyelmét.
Ha a kiválasztott írást szeretné elolvasni, a „Megnézem a reklámot” gomb megnyomását követően, egy reklámvideó megtekintése után a cikk azonnal betöltődik. Ez esetben nincs szükség regisztrációra.
Megnézem a reklámot
Ha legfrissebb számunk összes cikkére kíváncsi, vagy az online archívumhoz kíván hozzáférni, mindezt a megszokott módon elérheti.

Regisztrációt követően bankkártyával vagy banki átutalással néhány perc alatt előfizethet honlapunk teljes tartalmára, illetve akár a nyomtatott lapra is. Részletek az ELŐFIZETÉSI INFORMÁCIÓK oldalon olvashatók.

vagy
A szerző további cikkei

LXVIII. évfolyam, 14. szám, 2024. április 5.
LXVIII. évfolyam, 13. szám, 2024. március 28.
LXVIII. évfolyam, 10. szám, 2024. március 8.
Élet és Irodalom 2024