„Rendszeresen egyházellenes hangot üt meg”

Beszélgetés Mirák Katalin történésszel

INTERJÚ - LXIV. évfolyam, 35. szám, 2020. augusztus 28.

Közismert reakciós – írta 1960 táján egy lelkészről a belső elhárítás ügynöke. A saját püspöke. Nyugati útjain túlzottan barátkozó, puha, titkokat fecseg ki – ezt viszont róla írta egy másik III/III-as besúgó. Szintén püspök. Ilyen döbbenetes dokumentumokon kívül sok emberi drámát is bemutat a Magyarországi Evangélikus Egyház tényfeltáró bizottságának Háló főcímű könyvsorozata, amelynek a harmadik kötete jelent meg nemrég. A könyvsorozatot Dokumentumok és tanulmányok a Magyarországi Evangélikus Egyház és az állambiztonság kapcsolatáról 1945–1990 alcímmel a Luther Kiadó adja ki, a Bevezetés című első kötet 2010-ben, az Egyházvezetők 1. és 2. kötete 2014-ben és 2020-ban jelent meg.

Tisztelt Olvasó!

Az Élet és Irodalom honlapján néhány éve díjfizetés ellenében olvashatók az írások. Ez továbbra sem változik, de egy új fejlesztés beépítésével kísérletbe fogunk. Tesszük ezt azért, hogy olvasóinknak választási lehetőséget kínálhassunk.

Mostantól Ön megválaszthatja hozzáférésének módját: fizethet továbbra is az eddig megszokott módon (bankkártyával, banki utalással), amiért folyamatosan olvashatja lapunk minden cikkét és az online archívumot is. Ha azonban csak egy-egy cikkre kíváncsi, cserébe nem kérünk mást, mint ami számunkra amúgy is a legértékesebb: a figyelmét.
Ha a kiválasztott írást szeretné elolvasni, a „Megnézem a reklámot” gomb megnyomását követően, egy reklámvideó megtekintése után a cikk azonnal betöltődik. Ez esetben nincs szükség regisztrációra.
Megnézem a reklámot
Ha legfrissebb számunk összes cikkére kíváncsi, vagy az online archívumhoz kíván hozzáférni, mindezt a megszokott módon elérheti.

Regisztrációt követően bankkártyával vagy banki átutalással néhány perc alatt előfizethet honlapunk teljes tartalmára, illetve akár a nyomtatott lapra is. Részletek az ELŐFIZETÉSI INFORMÁCIÓK oldalon olvashatók.

vagy
A szerző további cikkei

LXVIII. évfolyam, 19. szám, 2024. május 10.
LXVIII. évfolyam, 16. szám, 2024. április 19.
LXVIII. évfolyam, 13. szám, 2024. március 28.
Élet és Irodalom 2024