Ez csak egy hasonló

PRÓZA - LXIV. évfolyam, 34. szám, 2020. augusztus 19.

Még félálomban volt, amikor hirtelen Bendi kulcsának csörgését hallotta, kintről. Hanyatt fordult, és igyekezett az összes érzékszervét beélesíteni. Nem, az előszoba felől semmiféle zaj nem jött és Bendi sem jött be az ajtón. De hát érthető, hogy mégis úgy hallottam – mentegette magát az érzéki csalódása miatt –, ma lenne a születésnapja. Persze, hogy az ember olyankor azt szeretné, ha a másik itt lenne, vele. És ha nincs, akkor ideképzelgi, ennyi az egész.  

Bendi haláláról nem kapott partecédulát, azt se tudja, pontosan melyik temetőben nyugszik. Nem jó, hiszen ettől a halála valahogy lógva maradt odafenn a levegőben, akár egy elvágott telefonbeszélgetés, de tudomásul vette, hogy ez végül valami olyasmivé vált, ami már nem tartozik őrá. Éltek, éldegéltek, hosszasan és meleg intimitásban (akár egy mese), amikor is egyszer csak az első felesége azzal kezdte zsarolni Bendit, hogy megöli magát, az sem érdekli, mi lesz a gyerekükkel. Mire ő összeszedte a holmiját, és visszament hozzá. A professzori státuszát is magával vitte, tanítani se járt vissza Pestre.

Tisztelt Olvasó!

Az Élet és Irodalom honlapján néhány éve díjfizetés ellenében olvashatók az írások. Ez továbbra sem változik, de egy új fejlesztés beépítésével kísérletbe fogunk. Tesszük ezt azért, hogy olvasóinknak választási lehetőséget kínálhassunk.

Mostantól Ön megválaszthatja hozzáférésének módját: fizethet továbbra is az eddig megszokott módon (bankkártyával, banki utalással), amiért folyamatosan olvashatja lapunk minden cikkét és az online archívumot is. Ha azonban csak egy-egy cikkre kíváncsi, cserébe nem kérünk mást, mint ami számunkra amúgy is a legértékesebb: a figyelmét.
Ha a kiválasztott írást szeretné elolvasni, a „Megnézem a reklámot” gomb megnyomását követően, egy reklámvideó megtekintése után a cikk azonnal betöltődik. Ez esetben nincs szükség regisztrációra.
Megnézem a reklámot
Ha legfrissebb számunk összes cikkére kíváncsi, vagy az online archívumhoz kíván hozzáférni, mindezt a megszokott módon elérheti.

Regisztrációt követően bankkártyával vagy banki átutalással néhány perc alatt előfizethet honlapunk teljes tartalmára, illetve akár a nyomtatott lapra is. Részletek az ELŐFIZETÉSI INFORMÁCIÓK oldalon olvashatók.

vagy
A szerző további cikkei

LXVII. évfolyam, 6. szám, 2023. február 10.
LXVI. évfolyam, 38. szám, 2022. szeptember 23.
LXVI. évfolyam, 18. szám, 2022. május 6.
Élet és Irodalom 2024