Egy régi magyar nyár

PUBLICISZTIKA - ELSŐ OLDAL - LXIV. évfolyam, 32. szám, 2020. augusztus 7.

Lengyel Balázs idézi föl Két Róma című esszéjében, hogy amikor 1948. július végén, augusztus elején a római ösztöndíj és egy párizsi kitérő után Nemes Nagy Ágnessel hazatértek volna, a jugoszlávok nem akartak átutazóvízumot adni, „s amikor erősködtünk érte, talányos arccal adták át, olyan kifejezéssel: Maguk akarták!” A jugoszláv szervek természetesen jobban tudták, mint a magyar értelmiségiek, hogy az újholdasok hova mennének haza; hogy év eleji kiutazásuk óta valami megváltozott. Talán ők tudták a legjobban. A Tájékoztató Iroda június 28-i határozatával Sztálin és a hozzá hű pártok ellenséggé nyilvánították Tito szintén kommunista – sőt akkor még sztálinista – Jugoszláviáját, és ennek Kelet-Európa-szerte belpolitikai következményei voltak, Magyarországon is.

Megindult az ország militarizálása – Sztálin terveiben mint egy Jugoszlávia elleni háború potenciális felvonulási területe és kulcsfontosságú csatlósa szerepeltünk –, az új honvédelmi miniszter a moszkovita Farkas Mihály lett a politikához és a hadügyhöz egyformán nem értő népi író, Veres Péter helyett.

A jugoszláv összejátszás gyanújába keveredő Rajk László – akkortájt, amikor Lengyel Balázsék hazajöttek – belügyminiszterből külügyminiszterré bukott. Utóda, Kádár János az Államrendőrség Államvédelmi Osztályát egy fokkal önállóbbá tette a BM Államvédelmi Hatósága néven, és hatalmát is megnövelte. A Nitrokémia-perben – amit már a háborús paranoia jegyében indítottak meg – halálra ítélték és kivégezték Szabó Kornél vezérigazgatót, ő volt az új koncepciós perhullám első áldozata.

Tisztelt Olvasó!

Az Élet és Irodalom honlapján néhány éve díjfizetés ellenében olvashatók az írások. Ez továbbra sem változik, de egy új fejlesztés beépítésével kísérletbe fogunk. Tesszük ezt azért, hogy olvasóinknak választási lehetőséget kínálhassunk.

Mostantól Ön megválaszthatja hozzáférésének módját: fizethet továbbra is az eddig megszokott módon (bankkártyával, banki utalással), amiért folyamatosan olvashatja lapunk minden cikkét és az online archívumot is. Ha azonban csak egy-egy cikkre kíváncsi, cserébe nem kérünk mást, mint ami számunkra amúgy is a legértékesebb: a figyelmét.
Ha a kiválasztott írást szeretné elolvasni, a „Megnézem a reklámot” gomb megnyomását követően, egy reklámvideó megtekintése után a cikk azonnal betöltődik. Ez esetben nincs szükség regisztrációra.
Megnézem a reklámot
Ha legfrissebb számunk összes cikkére kíváncsi, vagy az online archívumhoz kíván hozzáférni, mindezt a megszokott módon elérheti.

Regisztrációt követően bankkártyával vagy banki átutalással néhány perc alatt előfizethet honlapunk teljes tartalmára, illetve akár a nyomtatott lapra is. Részletek az ELŐFIZETÉSI INFORMÁCIÓK oldalon olvashatók.

vagy
A szerző további cikkei

LXIV. évfolyam, 38. szám, 2020. szeptember 18.
LXIV. évfolyam, 37. szám, 2020. szeptember 11.
LXIV. évfolyam, 35. szám, 2020. augusztus 28.
Élet és Irodalom 2020