Antall és a keresztény Magyarország

VISSZHANG - LXIV. évfolyam, 32. szám, 2020. augusztus 7.

Debreczeni József az ÉS 2020. július 17-i számában hosszú cikkben, a tőle megszokott hevülettel méltatja Antall Józsefet, egyben megvédve őt a mai kurzus dicsérő szavaitól. Az írás lényegében azt állítja, hogy az egykori miniszterelnöktől távol állt a ma már a NER által fémjelzett „keresztény Magyarország” ideája, hiszen „halálos veszélynek” tartotta a fundamentalizmus minden (vallási, politikai) formáját. Nos, Debreczeni logikájával mindenképpen vitatkoznom kell, tudniillik az előző fogalmak egyáltalán nem egymás ellentétei. Ami pedig Antallnak a Horthy-korszakhoz való viszonyát illeti, szintén nem tudok azonosulni Debreczeni értékelésével.

A cikkben több Antall-nyilatkozatra is hivatkozik a szerző, de ezek mindegyike a „fundamentalizmus” kritikájáról vagy elutasításáról szól. A fundamentalizmus ugyanakkor nem azonos a „keresztény állammal”, de konkrétabban a Horthy-féle „keresztény kurzussal” sem. Antall József pedig az idézetek tanúsága szerint nem a két világháború közötti rezsimet és annak ideológiáját utasította el, hanem az általában vett politikai/vallási fundamentalizmust, közelebbről annak iszlám változatát (a modern történelem másik kirívó példáját, az észak-írországi katolikus fundamentalista törekvéseket esetleg nem ismerte, vagy nem akarta említeni).

Abban nyilván igaza van Antallnak, hogy a modern, nyugat-európai kereszténydemokrácia szoros kapcsolatban áll a keresztény értékekkel és hagyományokkal. Azt már kevésbé fogadom el, hogy ez az irányzat magába olvasztotta volna a liberális hagyományokat, inkább arról van szó, hogy Európában uralkodó államszervezési formává a liberális demokrácia vált, amelyen belül természeten létjogosultsága van sok politikai irányzatnak, köztük a kereszténydemokráciának is. Ebből az is következik, hogy a fundamentalizmussal nem a kereszténydemokrácia irányzata, hanem a liberális demokrácia mint államforma állítható ellentétpárba.

Antallnak a Horthy-korszakhoz való pozitív viszonyával kapcsolatban Debreczeni igaztalan vádakról beszél. Nézzük a tényeket. Horthy 1993-as újratemetése sokak számára szimbolikus esemény volt. A búcsúztatáson megjelent több kormánytag is, Antall József miniszterelnök családtagjaival képviseltette magát, és koszorút küldött Kenderesre. Személyesen tehát nem vett részt az eseményen (ezt a várható diplomáciai bonyodalmak miatt nem vállalta), de családján s a nyilvánvalóan jóváhagyásával oda zarándokló kormánytagokon keresztül egyértelműen jelezte Horthyval kapcsolatos érzelmeit.

És ha már itt tartunk, ne rejtsük véka alá Antall antiszemitizmusát sem. Szerinte például „...Teleki Pál (…) a tradicionalizmusnak, az értékek megőrzésének volt a képviselője. Másrészt a kor által meghatározott nagy politikai kihívásokra (…) kompromisszumokat keresett és a kompromisszumok keresése néha megalkuvásokkal, átmeneti kudarcokkal jár együtt...” (1991-ben, a Teleki-emlékbeszédben). Nota bene: Teleki első miniszterelnöksége idején fogadták el Magyarországon a numerus clausust, nagyrészt Teleki fogalmazta a II. zsidótörvény indoklását, és előkészítette a III., „fajvédelmi” zsidótörvényt is. További Antallra jellemző példa, hogy a budapesti gettóemlékmű 1990-es avatásán is karakteres kijelentés hangzott el tőle: „Mi az önök mártírjaira éppúgy emlékezünk, mintha a sajátjaink lennének”, amivel szimplán kizárta a zsidókat a magyar nemzetből (Komoróczy Géza közlése).

De jól jellemzi Antall világképét az is, hogy 1993-ban Varga D. Györgyöt bízta meg a Nemzeti Tájékoztatási Iroda vezetésével. Utóbbi még 1990-ben okozott hatalmas botrányt a Kisebbség és zsarnokság című cikkével, gyakorlatilag a numerus clausus újbóli bevezetését szorgalmazva.

Mindezeket számba véve nem hiszem, hogy az egykori miniszterelnököt helyénvaló volna úgy magasztalni és védeni, ahogyan azt Debreczeni teszi. Abban pedig bizonyos vagyok, hogy az a szomorú tény, ami szerint Orbán már több választást nyerhetett „mélymagyarsággal”, „nemzeti érzülettel”, azért is lehetséges, mert az ehhez igazodó magatartásmintákat részben Antall József korszaka örökítette át és erősítette meg.

A szerző további cikkei

LXV. évfolyam, 25. szám, 2021. június 25.
LXV. évfolyam, 4. szám, 2021. január 29.
LX. évfolyam, 11. szám, 2016. március 18.
Élet és Irodalom 2024