Vonzalmak, választások

PUBLICISZTIKA - LXIV. évfolyam, 29. szám, 2020. július 17.

Nem tudom, a jó hírek között kell-e említenem, hogy egy friss rendelet új székházat adományozott az MTA-tól elszakított Eötvös Loránd Kutatási Hálózatnak a belvárosi Alkotmány utcában. Az eddigi budai helyén egyre szűkösebben elférő titkárság ezt nyilván örömmel fogadja, de az MTA új elnöke számára, aki váltig szeretné visszaszerezni és az Akadémia alatt tudni a szervezetet, ez inkább a jelenlegi állapot bebetonozásának a jele kell legyen.

 

SZFE

Bár a szakminisztérium és önkéntes hívei határozottan állítják, hogy a Színház- és Filmművészeti Egyetem jól jön ki az átalakításából, nem csoda, hogy a leginkább érintettek, az SZFE oktatói és hallgatói ebben kételkednek. Ha így lenne, akkor ugyanis a minisztérium nem jelszavakkal dobálózna, hanem konkrét ajánlatokat tett volna, például az SZFE régóta várt új kampuszának építésére, az intézmény anyagi biztonságára vonatkozó tervekre, a választott vezetők jogainak tiszteletben tartásra stb.

Ehelyett azonban nemcsak megszavaztatták az engedelmes parlamenti mamelukokkal az alapítványt, hanem annak a nevét is átváltoztatták az alábbira, kihagyva belőle az „egyetemért” szót: „Színház- és Filmművészetért Alapítvány”. Mivel a többi alapítvány esetében egyrészt ott szerepelt az „egyetemért” szó is, másrészt e módosítás indoklása olyan rövid, hogy szűkszavúnak sem mondható („A módosítás a Színház- és Filmművészeti Egyetemet – 2020. szeptember 1-jétől – fenntartó vagyonkezelő alapítvány megnevezésének a megváltoztatására irányul”),1 nem csoda, hogy a döntést elszenvedő fél tele van aggodalommal, vajon hová szervezik ki az egyetemet alóluk, illetve milyen érdekeltségek részesülnek még az alapítványnak juttatott vagyonból és pénzeszközökből.

A hősies utóvédharcok folytatódnak, jeles színházi szakemberek, akik egyben az SZFE oktatói is, hadakoznak az üres állításokkal, amelyek hol az alacsony színvonalat, az anarchiát vagy a csekély mértékű „nemzeti” elkötelezettséget kérik számon, de valójában nincsen kivel vitázni. Sem magát a változtatás szükségességét, sem annak sebességét végig nem indokolta meg az ITM. A többi egyetem az SZFE ügyét legföljebb jóindulatú semlegességgel nézte, szolidaritásukat esetenként csak magánúton nyilvánították ki, és beletörődve várják, mikor kerülnek sorra majd ők is, esetleg az iránt puhatolózva, hogyan kerülhetik el az átalakulás gyötrelmeit.

Idézzük föl: amikor a CEU elleni hajsza kezdődött, több tízezres tüntetés állt ki mellettük, amikor az MTA került sorra, már csak néhány ezren demonstráltak, az SZFE ügyében pedig csupán pár száz diák és szimpatizáns vonult az utcára.

 

MRK

A Magyar Rektori Konferencia születése a rendszerváltás éveire tehető, amikor az egyetemi rektoroknak, a főiskolai főigazgatóknak és a művészeti főiskolák vezetőinek is külön-külön szervezeteik voltak. Már az első, az 1993‑as felsőoktatási törvénybe is bekerült az említett három testület. 2006 óta, amikor a törvény már egységesen rektoroknak nevezte a vezetőket, egyetlen szervezetbe, az MRK-ba tartozik az összes felsőoktatási intézmény. A mai állapot szerint 37 (!) egyetem (köztük az „előjel nélküliek”, az ATE-k, vagyis az „alkalmazott tudományok egyetemei”, a két külföldi alapítású, a három egyházi és a most frissen alapítványosított hat, formálisan magánintézmény), továbbá 28, főleg egyházi, pár magán- és egyetlen állami főiskola, illetve „akadémia” alkotja a szervezetet. Vannak azután állami, egyházi és magántagozatok saját elnökökkel, valamint külön kvótája az ATE-knek a vezetésben.

Az MRK-nak, bár elvben érdekképviseletként jött létre, kevés beleszólása volt a rájuk vonatkozó törvények és rendeletek megfogalmazásába. Felteszem, hogy az elmúlt hónapokban már csak a járvány miatt sem volt könnyű a hirtelen-váratlan beterjesztett átalakítások ügyében véleményt nyilvánítaniuk, pedig a dolgozóknak a közalkalmazotti státuszokból a munka törvénykönyve alá kerülése nagy változást hoz a belső szabályozásokban és a rektorok feladataiban, nem beszélve az eddigi vezetési struktúrával való teljes szakításról.

Saját honlapjukon az látható, hogy az MRK elnöksége ülést tartott március 10-én. Napirendjén a koronavírus, a populáris zenei kultúra alapképzési szak létesítése, valamint a magyar felsőoktatást népszerűsítő televízióműsor indítása szerepelt. Jóllehet aktív résztvevőként jelen volt Bódis József felsőoktatási államtitkár is, a honlap alapján nem tárgyalt az MRK vezetői­vel az alig három héttel később beterjesztett törvényekről, melyekkel létrehozták az új típusú egyetemeket.2 Alig hiszem, hogy nem tudott róluk, bár tény, hogy a javaslatokat nem a minisztere, hanem Semjén Zsolt jegyezte.

Ez az MRK-ülés érthető módon nem érte el a sajtó ingerküszöbét. Annál inkább az a június 30-i, teljes plénum előtt megtartott választás, amelyen az elnöknek megszavazott eddigi társelnök, a nemzetközi hírű régészprofesszor, akadémikus és ELTE-rektor Borhy László mellé Mocsai Lajost, a Testnevelési Egyetem rektorát választották társelnöknek. A sikeres kézilabdaedző nem először szerepel az ÉS hasábjain.3 A díszdoktori címnek a Debreceni Egyetemen (DE) történt, botrányosnak mondható megszavazása azóta is csupa kisbetűvel szerepel a magyar felsőoktatás évkönyveiben. Az előterjesztést annak idején az egyetem doktori és habilitációs tanácsa elutasította, és csak a szenátus hagyta jóvá. Ám kiderült, hogy a DE-n nincsen sporttudományi doktori képzés, tehát ilyen díszdoktorságot sem adományozhat. Ezért gyorsan áttelepítették az eljárást a neveléstudomány területére, ahol már jogosultak voltak kiadni a címet.4

Mivel a felsőoktatási akkreditációs bizottság nem járult hozzá a professzori előlépéshez, az EMMI minisztere, Balog Zoltán felülbírálta a testületet, és felterjesztette a kinevezést a köztársasági elnökhöz, aki nem habozott, s ezután Mocsai már megfelelt a rektori követelményeknek is. És hogy a történetben még egy csavar legyen, a már regnáló rektor kedvéért azt a törvényi kikötést is megváltoztatták, amely szerint 65 éves koráig lehet csak valaki rektor. Az új szabály szerint a hivatalban lévő vezetők ezentúl kinevezésük lejártáig tölthetik be a posztot.5  Ebben csak az a megnyugtató, hogy mire a jelenlegi MRK-elnök mandátuma véget ér, addigra Mocsai rektorsága is letelik, tehát belőle már nem lehet MRK-elnök. Persze csak ha a ma érvényes szabályok így maradnak...

Hogy miként szavazta meg a testület Mocsait, az talán kevésbé érdekes, mint az, hogy miért. A 65 intézménynek nem egyforma súlya van a választásban, mert a hallgatók számától függően tagonként 1-től 10 szavazatig terjed a súlyuk. De hiába volt a nagy létszámú tudományegyetemeknek ekképpen előnyük, és hiába volt látszólag esélyesebb az orvosegyetem rektora, a járvány miatt is jól ismert Merkely Béla, 10 szavazatnyi előnnyel Mocsai lett a befutó.

Úgy hírlik, korábban a Testnevelési Egyetem is felkerült arra listára, amelyet az alapítványokba kiszervezendő intézményekről állítottak össze, de Mocsainak sikerült elintéznie, hogy levegyék róla. Ez az információ játszhatott közre abban, hogy több veszélyeztetett egyetem vezetője úgy vélte, ha Mocsaira adja a szavazatát, kérhet majd tőle segítséget, amikor beüt a baj. Akárhogy volt is, ezzel a gesztussal az MRK-nak sikerült a saját rangját és hitelét megkérdőjeleznie és hozzájárulnia a szervezetük eljelentéktelenítéséhez.

Mindenesetre érdekes helyzet állhat elő, ha a Magyar Tudományos Akadémia elnökségének ülésén, amelyen az MRK elnöke állandó meghívottként van jelen, az éppen távol lévő Borhy László helyett Mocsai Lajos vesz részt. Különösen, ha, mint azt az MTA egyik vezetője az előzetes írásos vitában egy kérdésre válaszolta: „Az MTA doktora cím elfogadottságát, értékének általános megbecsültségét újra meg kell alapozni. Ehhez a legfontosabb az egyetemek vezetőségével, a Magyar Rektori Konferenciával és a kormányzattal új alapokra helyezett kapcsolat.” Ebben Mocsai szakértelmére bizton lehet támaszkodni.

 

MTA

Lovász László, a világhírű matematikus, az Akadémia egyik legsikeresebb elnöke – lehetett volna. Nem rajta múlt, hogy nem így fordult a történelem kereke. Pálinkás József, amikor a csaknem 70 százalékos, tehát elsöprő többséggel megválasztott Lovásznak átadta az MTA képletes kulcsait, egy átszervezett és alapjában jól működő kutatóhálózatot, a kutatói korosztályokhoz illeszkedő lépcsőzetes ösztöndíjrendszert (posztdoktori, Bolyai, Lendület) hagyott maga után. Az általa újjáalakított (valamint a tiltakozásokkal kísért OTKA-bekebelezéssel kiegészített) kutatási hivatal pályázati struktúráját is összeegyeztette az MTA-val.

A mindenkivel közvetlen és barátságos Lovász kedvenc elnöki projektje az oktatás módszertani megújítását célozta: tudta, hogy erre milyen nagy szükség van, és hogy mennyi kiváló elképzelést lehetne ezzel a céllal megvalósítani. A Tantárgy-pedagógiai Kutatási Program az ének-zene oktatásától az egészségnevelésig 19 projektet támogatott, és eredményességük Lovász elnöki periódusának egyik legnagyobb személyes sikere.6

A 2018-as választások után azonban az MTA hajója hirtelen a tudománypolitika Bermuda-háromszögében találta magát. A békés vizeken kiváló kapitánynak mutatkozó Lovászt s vele az MTA egész vezetését a váratlanul és kiszámíthatatlan irányokból lecsapó vihar felkészületlenül érte. Az elmúlt két év történéseit ezeken a hasábokon is követni lehetett a 2018. június 12-i első beszámolómtól kezdve,7 tavaly decemberben pedig ugyanitt tekintettem át a gyakorlatilag már véget ért teljes folyamatot.8

Tudni lehetett, hogy Lovásznak nagy megkönnyebbülés lesz, amikor leköszönhet az elnöki hivatalról, amit azonban a járvány miatt volt szükséges prolongálni. A közgyűlés májusi időpontját el kellett halasztani, és bár voltak, akik ragaszkodtak volna a személyes részvételhez, egy körkérdésre eldőlt, hogy a többség az interneten követhető közgyűlést preferálja. Ennek gyakorlati lebonyolítását sokan másképp képzelték, mint ahogy megvalósult, de a választás eredményét ez aligha befolyásolta.

A jelölési folyamat még jóval a karantén előtt, tavaly ősszel indult el. A választójoggal rendelkező 555 akadémikus és közgyűlési képviselő egy hivatalos közvélemény-kutatásban adhatta meg, kiket látna szívesen az elnökség hat tisztségviselője (elnök, főtitkár, főtitkárhelyettes és három alelnök), valamint a három nagy tudományterületet képviselő akadémikus székében. A végső listákra – a lemondások után – gyakorlatilag a legtöbb jelölést kapott személyek kerültek fel. (Itt említem meg, hogy a második legtöbb szavazatot kapott jelöltként magam is szerepeltem az egyik listán.)

Az áprilisra közönség előtt megtartani tervezett elnöki-főtitkári választási fórumot is el kellett halasztani, végül június közepén került rá sor. A közgyűlés július 1-i első napján a hozzászólásokat telefonon fogadták, ami részben bonyolult volt az előzetes azonosítás időigényessége miatt, másrészt alkalmatlan, mert a valódi felszólalásokat még csak nem is imitálhatta.9 Feltehetőleg a számítógépes betöréstől való félelem motiválta, hogy nem kívánták lehetővé tenni a videóval támogatott felszólalásokat, de a rendszer így is összeomlott.

Vita azonban volt, pontosabban a két legmagasabb posztra pályázó négy jelöltet írásban lehetett kérdezni, ők pedig pár nappal a közgyűlés előtt válaszoltak. Az egybegyűjtve kb. 60 oldalt kitevő eszmecsere talán még alkalmasabbnak is bizonyult a tudósok közötti kommunikációra, mint a sokszor szenvedélyes, de nem mindig tárgyszerű személyes közgyűlési viták. Magán a július 6-i tisztújító közgyűlésen végül csak három telefonos „felszólaló” jelentkezett be.

Az eredmény az ÉS olvasói előtt nyilván ismert, de az MTA honlapján részleteiben is tanulmányozható.10 Mielőtt tartalmi kérdésekre is kitérnék, hadd mutassak rá ennek a választásnak néhány számszerű tanulságára. Freund Tamás és Pléh Csaba szavazati aránya 58:39 százalék volt. Ezzel Pléh az elmúlt 20 év legmagasabb „vesztes” arányát érte el, mert Vizi E. Szilveszternek 2002-ben nem volt ellenjelöltje, 2008-ban Pálinkás József 58 százalékával szemben a két vesztes jelöl 35, illetve 3 százalékot kapott, 2014-ben pedig Lovász a többjelöltes választások legmagasabb, 68 százalékos arányával nyert egy 19 és egy 13 százalékos rivális előtt. Ki lehet tehát jelenteni, hogy Pléh Csaba támogatottsága viszonylag nagy volt.

A másik érdekesség, hogy kevés kivétellel az előzetes közvélemény-kutatások rangsorát tükrözte a választás végeredménye is. Freund például magasan vezetett Pléh előtt, de a főtitkárként megválasztott Kollár László Péter is csaknem háromszor annyi jelölést kapott, mint aki mögötte végzett. Úgy is mondhatnánk, a jelölésekhez képest alig hozott meglepetést a végkifejlet.

De térjünk rá a kényesebb kérdésekre. Kormánypárti-e az Akadémia? Politizál-e a tudós testület? Ez utóbbi kérdést az elmúlt két évben vádként ismételgették a parlamentben – holott a kutatóhálózat kiszervezésére irányuló kormányzati kezdeményezés lökte az MTA-t abba a mederbe, amelyben minden karcsapás politikai nyilatkozatként volt értékelve, pedig csak a felszínen akartak maradni magukénak tekintve a létrehozásuk óta az MTA-hoz tartozó intézeteket.

Ha végignézzük az elmúlt évtizedek elnökválasztásait, az utolsó baloldalinak mondható vezető Glatz Ferenc volt, akit 1996-ban a szocialista–szabad demokrata koalíció idején, tehát – ha úgy tetszik – kormányközeliként szavaztak meg. (Egyébként ő volt az utolsó társadalomtudós is e poszton.) Azóta baloldalinak vagy liberálisnak nevezhető elnöke nem volt az Akadémiának, sőt 2008-ban, amikor már sejteni lehetett, hogy a következő kormányt Orbán Viktor alakítja meg, az ő korábbi miniszterét választották meg a fent közölt arányban egy másik, szintén konzervatívnak mondható jelölttel szemben.

A jelen helyzetben is azok a reflexek működhettek, amelyek a kiélezett csatározások helyett a békés kiegyezés reményét táplálták, és a közgyűlés tagjainak a többsége Freund Tamásban jobban látta ennek esélyét, hiszen ő ismételten kifejezte tárgyalási szándékát. Arról nem is beszélve, hogy szemben Pléhvel arra is ígéretet tett, hogy a kutatóhálózatot valamilyen kompromisszumos megoldással visszahozza az MTA keretei közé – hiszen a kutatók a kiszervezésükkel mintegy a „semmi ágára” kerültek a nemzetközileg jól bejáratott MTA „brand” híján. De egy olyan félelem is közrejátszhatott, hogy a függetlenebb (ráadásul a CEU-n oktató) Pléh alatt az Akadémia állásfoglalásaira a kormány az eddigieknél is gyakrabban fog legyinteni.

Azok, akik nehezményezik, hogy a közgyűlés „beadta a derekát” a hosszú, de eredménytelen harc után, amit a hálózatért folytattak, jobban tennék, ha végignéznék, hogy Freund „mögött” kiket választottak meg. Mert közöttük többen vannak olyanok, akik az előző elnökség tagjaként kiálltak az Akadémia autonómiája mellett, és ezt nyilván a jövőben is képviselni fogják. De új tagként ott van közöttük például az a Romsics Ignác, akit a kuruc.info színvonalát alulmúló stílusban támadt meg a kormánysajtó egyik-másik robotosa. Vagy érdemes arra is figyelni, hogy az egyik alelnöki posztot idáig betöltő Bokor Józsefet, akit joggal gondolnak Palkovics-közelinek, most nem választották meg, pedig a továbbszolgálni kívánó jelölteket rendszerint hivatalban hagyják.

Freund sokakban felháborodást kiváltó korábbi levele és a Mandineren megjelent minapi interjúja,11 illetve az interjút követő magyarázat, valamint a levélhez fűzött bocsánatkérés, melyekkel azt kívánta kifejezni, hogy csupán az alkalmatlan, gyenge kutatókat bírálta, és nem magát a társadalomtudományt, azt mutatják, hogy nem mindig olyasmit és úgy kommunikál, ami és ahogy egy MTA-elnök(jelölt)től elvárható lenne. Elég széles körben elterjedt nézet a természettudósok körében, hogy a humán és társadalomtudományok az övékéhez képest nem „igazi” kutatási területek. Anélkül, hogy a részletekbe belemennék, abban igazat kell adjunk nekik, hogy lévén „embertudományok”, itt sokkal nagyobb a változékonyság, a variabilitás, a kiszámíthatatlanság épp a vizsgálat tárgya, az emberek vagy csoportjaik akaratlagos vagy véletlen beavatkozása, viselkedése, illetve az adatok, a források hozzáférhetősége miatt, ami az élet- vagy természettudományokban nem fordul elő, ennélfogva sokkal kisebb az itt megfogalmazott hipotézisek és elméletek prediktív ereje, előrejóslási képessége.

Ugyanakkor, amíg például az emberi agyat vagy éppen a gravitációt bárhol a világon lehet kutatni, addig a magyar társadalmat, nyelvet, irodalmat, történelmet, kultúrát aligha lehet vagy érdemes Magyarországon kívül vizsgálni vagy leírni, nem beszélve arról, hogy ezekre a kutatásokra éppen itt van szükség. Hogy sarkosan fogalmazzak: lehet, hogy a hazai szótárírók teljesítménye mögötte marad az angol Oxford-szótár munkatársaiénak, de A magyar nyelv nagyszótárának a szócikkeit akkor sem fogja tudni más megírni, ráadásul erre hiába is próbálnánk Angliából munkaerőt toborozni, akármekkora fizetést adnánk nekik. Inkább képezzünk jó kutatókat és fizessük meg őket, hogy színvonalasan dolgozzanak.

Remélem, az új akadémiai vezetés is erre fog törekedni.

          

1 https://www.parlament.hu/irom41/10745/10745-0009.pdf

Egy kivétel van: az Állatorvostudományi Egyetem alapítványát Marek Józsefről nevezték el.

2 http://www.mrk.hu/2020/03/11/elnoksegi-ulest-tartott-az-mrk/

3 Példul itt: https://www.es.hu/cikk/2016-06-24/kenesei-istvan/egyetemek-a-rendszerben-8211-tanev-vegi-szines-hirek.html

4 http://nol.hu/belfold/ader-professzort-csinalt-mocsai-lajosbol-1558015

5 https://hvg.hu/itthon/20181009_Jon_a_lex_Mocsai_rektor_65_ev_eletkor_kormany

6 https://mta.hu/tantargy-pedagogiai-kutatasi-program/vegehez-kozeledik-a-2016-ban-indult-negyeves-tantargy-pedagogiai-kutatasi-program-110173

7 https://www.es.hu/cikk/2018-06-22/kenesei-istvan/temetni-jottem.html

8 https://www.es.hu/cikk/2019-12-19/kenesei-istvan/70-1-ev-a-magyar-tudomanyban.html

9 https://mta.hu/kozgyules2020/az-akademia-vezetojeloltjeinek-programbeszedei-es-tovabbi-ujitasok-a-193-kozgyulesen-110702

10 https://mta.hu/mta_hirei/freund-tamas-a-magyar-tudomanyos-akademia-uj-elnoke-bemutatjuk-az-uj-vezetoket-110704

11 https://mandiner.hu/cikk/20200701_az_akademia_kuldetese_nem_valtozik

A szerző további cikkei

LXIV. évfolyam, 37. szám, 2020. szeptember 11.
LXIV. évfolyam, 34. szám, 2020. augusztus 19.
LXIV. évfolyam, 31. szám, 2020. július 31.
Élet és Irodalom 2020