Palintől Trumpig

Hogyan rombolta le az amerikai populizmus a Republikánus Pártot?

PUBLICISZTIKA - LXIV. évfolyam, 29. szám, 2020. július 17.

Steve Schmidt egész életében konzervatív volt, és a Republikánus Párt korifeusa. 2008-ban ő irányította a Barack Obamával szemben végül is alulmaradt John McCain elnökválasztási kampányát. John McCain biztos esélyesnek látszott a jelölő párt szemszögéből, politikai pályája három és fél évtizeden ívelt át (négy évig volt a szövetségi Képviselőház tagja, harmincegyig szenátor). A szilárd republikánus bástyát, Arizona államot képviselte. A pártja lelkesen támogatta. Nemcsak hosszú közszolgálat állt mögötte, hanem hat évig volt hadifogoly Vietnámban, és általános tisztelet övezte, amiért nem egyezett bele, hogy az észak-vietnámiak – minthogy tengernagy volt az apja – az Egyesült Államok iránti békítő gesztusként elengedjék. Azt mondta fogvatartóinak, hogy amíg fogolytársait nem engedik haza, nem élhet vissza a családi kapcsolatából fakadó előnnyel. Politikusként megkapta a „maverick”, azaz különc, feketebárány címkét, mert gyakran kiszavazott a pártjából.

Tisztelt Olvasó!

Az Élet és Irodalom honlapján néhány éve díjfizetés ellenében olvashatók az írások. Ez továbbra sem változik, de egy új fejlesztés beépítésével kísérletbe fogunk. Tesszük ezt azért, hogy olvasóinknak választási lehetőséget kínálhassunk.

Mostantól Ön megválaszthatja hozzáférésének módját: fizethet továbbra is az eddig megszokott módon (bankkártyával, banki utalással), amiért folyamatosan olvashatja lapunk minden cikkét és az online archívumot is. Ha azonban csak egy-egy cikkre kíváncsi, cserébe nem kérünk mást, mint ami számunkra amúgy is a legértékesebb: a figyelmét.
Ha a kiválasztott írást szeretné elolvasni, a „Megnézem a reklámot” gomb megnyomását követően, egy reklámvideó megtekintése után a cikk azonnal betöltődik. Ez esetben nincs szükség regisztrációra.
Megnézem a reklámot
Ha legfrissebb számunk összes cikkére kíváncsi, vagy az online archívumhoz kíván hozzáférni, mindezt a megszokott módon elérheti.

Regisztrációt követően bankkártyával vagy banki átutalással néhány perc alatt előfizethet honlapunk teljes tartalmára, illetve akár a nyomtatott lapra is. Részletek az ELŐFIZETÉSI INFORMÁCIÓK oldalon olvashatók.

vagy
A szerző további cikkei

LXVII. évfolyam, 14. szám, 2023. április 6.
Élet és Irodalom 2024