24/7 – Eddig minden rendben

MŰBÍRÁLAT - TÁRLAT - LXIV. évfolyam, 29. szám, 2020. július 17.

(Eddig minden rendben. Budapest Galéria. A kiállításon részt vevő művészek: Kristóf Krisztián, Barbora Kleinhamplova, Tereza Stejskalová, Adelina Cimochowicz, Szemző Zsófia, Kateřina Konvalinová, Madalina Zaharia, Varju Tóth Balázs, Virginia Lupu, Ember Sári. Megtekinthető: szeptember 6-ig.)

Kevés olyan kiállítást láttam mostanában, amely olyan pontosan rögzítette a kortárs galéria lehetőségeit, mint az Eddig minden rendben. A kiállítás nem egyszerűen megnézendő, hanem elég hosszú idő alatt tekinthetőek meg a filmek, míg ki-ki beláthatja, miért is olyan nehéz a helyzet. Amit ez a korszak tud, az a menekülés, az emigráció ígérete s személyes valósága, amint az igazán felkavaró magányról szóló beszámolókból is látható. Korszaknak olyan nagy szüksége a társadalmi programra, reformra, mint a jelenben azt látjuk, ritkán volt. S nyoma sincs az izmusoknak – a közösségi művészethez közösségek, szubkultúrák kellenek. Gödön és Horányban, a munkáskultúra telepein, egykor a természetben, a kielboatban is az új társadalom körvonalairól szóló beszéd folyt, amint a kirándulásokon is. Ha jól értem, erről szó sincsen. Ami marad: az az őszinteség, és az sem kevés.

Tisztelt Olvasó!

Az Élet és Irodalom honlapján néhány éve díjfizetés ellenében olvashatók az írások. Ez továbbra sem változik, de egy új fejlesztés beépítésével kísérletbe fogunk. Tesszük ezt azért, hogy olvasóinknak választási lehetőséget kínálhassunk.

Mostantól Ön megválaszthatja hozzáférésének módját: fizethet továbbra is az eddig megszokott módon (bankkártyával, banki utalással), amiért folyamatosan olvashatja lapunk minden cikkét és az online archívumot is. Ha azonban csak egy-egy cikkre kíváncsi, cserébe nem kérünk mást, mint ami számunkra amúgy is a legértékesebb: a figyelmét.
Ha a kiválasztott írást szeretné elolvasni, a „Megnézem a reklámot” gomb megnyomását követően, egy reklámvideó megtekintése után a cikk azonnal betöltődik. Ez esetben nincs szükség regisztrációra.
Megnézem a reklámot
Ha legfrissebb számunk összes cikkére kíváncsi, vagy az online archívumhoz kíván hozzáférni, mindezt a megszokott módon elérheti.

Regisztrációt követően bankkártyával vagy banki átutalással néhány perc alatt előfizethet honlapunk teljes tartalmára, illetve akár a nyomtatott lapra is. Részletek az ELŐFIZETÉSI INFORMÁCIÓK oldalon olvashatók.

vagy
A szerző további cikkei

LXVIII. évfolyam, 16. szám, 2024. április 19.
LXVIII. évfolyam, 13. szám, 2024. március 28.
LXVIII. évfolyam, 12. szám, 2024. március 22.
Élet és Irodalom 2024