Diplomatakeltető

PUBLICISZTIKA - LXIV. évfolyam, 27. szám, 2020. július 3.

A tervek szerint ősszel megindul Magyarországon a diplomataképzés. Posztgraduális oktatásról van szó, amelyért államtitkár a felelős.  Honlapja szerint „a Magyar Diplomáciai Akadémia a Külgazdasági és Külügyminisztérium irányítása alatt működő oktatási intézmény. Ez az első olyan magyar diplomataképző, amely biztosítani tudja a magyar diplomáciai szolgálat egységes, magas szintű elméleti és gyakorlati képzését és az utánpótlásnevelést”1. Némi kétséget ébreszthet talán, hogy a leendő oktatók nevét nem ismerjük (bár a sajtóban Schmitt Pál és Gyurta Dániel neve is fölmerült). A tanulmányutak közül egyedül Erdélyt említették („erdélyi és egy választható határon túli tanulmányi kirándulás”)2. Ennek hasznos és szükséges jellegét nem vonva kétségbe a legalább ilyen hasznos Brüsszel (EU, NATO) és talán Genf (ENSZ-szervezetek, WTO), London (EBRD), valamint Bécs (EBESZ) közül legalább az egyik mintha hiányozna. Könnyen lehetséges, hogy ez a magyar külpolitika jelenlegi prioritásait tükrözi. De még azt sem igazán, mert ugyancsak kimaradt Trieszt, a Közép-európai Kezdeményezés (CEI) székhelye, úgyhogy e tekintetben most tanácstalan vagyok.

Tisztelt Olvasó!

Az Élet és Irodalom honlapján néhány éve díjfizetés ellenében olvashatók az írások. Ez továbbra sem változik, de egy új fejlesztés beépítésével kísérletbe fogunk. Tesszük ezt azért, hogy olvasóinknak választási lehetőséget kínálhassunk.

Mostantól Ön megválaszthatja hozzáférésének módját: fizethet továbbra is az eddig megszokott módon (bankkártyával, banki utalással), amiért folyamatosan olvashatja lapunk minden cikkét és az online archívumot is. Ha azonban csak egy-egy cikkre kíváncsi, cserébe nem kérünk mást, mint ami számunkra amúgy is a legértékesebb: a figyelmét.
Ha a kiválasztott írást szeretné elolvasni, a „Megnézem a reklámot” gomb megnyomását követően, egy reklámvideó megtekintése után a cikk azonnal betöltődik. Ez esetben nincs szükség regisztrációra.
Megnézem a reklámot
Ha legfrissebb számunk összes cikkére kíváncsi, vagy az online archívumhoz kíván hozzáférni, mindezt a megszokott módon elérheti.

Regisztrációt követően bankkártyával vagy banki átutalással néhány perc alatt előfizethet honlapunk teljes tartalmára, illetve akár a nyomtatott lapra is. Részletek az ELŐFIZETÉSI INFORMÁCIÓK oldalon olvashatók.

vagy
A szerző további cikkei

LXVIII. évfolyam, 13. szám, 2024. március 28.
LXVIII. évfolyam, 12. szám, 2024. március 22.
LXVIII. évfolyam, 11. szám, 2024. március 14.
Élet és Irodalom 2024