AKTIVISTA
PÁRATLAN OLDAL - LXIV. évfolyam, 27. szám, 2020. július 3.A kormány elkezdte kiküldeni a legújabb nemzeti konzultációs kérdőíveket, arról faggatva a szavazópolgárokat, legyen-e koronavírus, illetve ha lesz második hullám, mit javasolnak például a műbútorasztalosok és a kézilányok, hogyan védekezzenek a járványügyi szakemberek. Sajnos semmi sem tökéletes, az origo.hu június 27-én ezzel a megdöbbentő címmel jelentkezett: Ellopta a postaládából a nemzeti konzultációs íveket egy baloldali aktivista – video. „Egy Origo birtokába került videofelvételen egyértelműen az látszik, hogy egy nő egy szolnoki ház postaládájából kilop egy borítékot. Ezt követően megnézi, és elmegy vele. A videót alább tekinthetik meg. Elértük az érintett társasház tulajdonosát, aki elmondta, hogy miután megnézte a felvételt, megkérdezte a postát, milyen borítékot kézbesítettek aznap. A postán megerősítették, hogy a nemzeti konzultációs ívek szerepeltek benne. A radikális baloldali Hadházyék állhatnak az akció mögött.”
A portál természetesen kikérte az esetről ifj. Lomnici szakvéleményét is, de ennek ismertetése már szétfeszítené jelen glossza kereteit.