KÜLÖNÖS

Kultúrbotrány, mondanám, ha ebben a mindent lehet és annak az ellenkezőjét is korban, amelyben élnünk adatik, ennek a kifejezésnek még nem kopott volna meg tökéletesen az értelme. Különös, mondom inkább, fölöttébb különös, hogy a napokban elhunyt Török László fotóművész életútját bemutató portréfilmet idestova három éve nem tűzte műsorra az MTVA. Gulyás Gyula, egyik legjobb dokumentumfilmesünk rendezte, alig hiszem tehát, hogy a film ne ugraná meg azt a mértéket, amit a képernyőre borított műsorokkal szemben a televízió támaszt.

A baj az, hogy az egyik legkiválóbb kortárs fotóművészünk pályaképét bemutató filmet a televízió illetékesei a „18 éven felülieknek való” karikával látták el. Azt hiszem, ez önmagában is butaság, ha a művészien ábrázolt meztelen testet – vagyis az aktot – csak 18 éven felüliek nézhetik, akkor a múzeumok többségéből is ki kellene tiltani a 18 év alattiakat. Arról nem beszélve, hogy a mai világban ez a szemlélet nemcsak prüdéria, álszemérem, de ostobaság is, hiszen nem sorolom most fel, hogy hol mindenhol találkozhatnak már a kisgyermekek is meztelen testekkel, ráadásul nem művészi ábrázolásban (lásd pornó). De ha már így döntöttek, akkor miért nem tűzték műsorra valamely késő esti órán? Talán, mert a televíziós műsorsávnál még egy vasúti sín is rugalmasabb, s a Magyar Művészeti Akadémia által gyártott művészportrék sugárzási ideje vasárnap ebéd után, 13-14 óra körül állapíttatott meg, mindjárt a Jó ebédhez szól a nóta után. Igaz, hogy később még számtalanszor megismétlik délelőtt tíz óra és éjfél között. Szegény Török László sehova se fért be, várt a raktárban, haláláig nem érve el a nagy nyilvánosságot.

Valahogy rímel ez a meg nem értés a pályájára is, mert hiába robbant be 1973-ban a magyarok közt elsőként megkapott World Press Photo Aranyszem-díjával a fotóművészetbe, a szocialista kultúrpolitikába sehogyan sem illett a győztes Család című fotó, amelyen a nagylány meztelenül ül a felöltözött szülők és öccse mellett. Lehet, hogy a maiba sem? A meztelenség és a beállított képek azután még sokáig kísérik a pályát, ahogyan a módosulások is, de hát nem vagyok én fotóesztéta, majd a Kincses Károly vagy a Zalán Tibor megírja azt a nekrológot, ahogy megírták a bámulatosan tömör és mindent elmondó Török-pályaképet a Fotópoézis című albumban is, amelyet a Pajta Galéria – szintén Török  salföldi „alkotása” – adott ki. Addig is nézegessék ezt a könyvet, bocsánat, albumot, akik tisztelik, szeretik vagy meg akarják ismerni Török művészetét – annál is inkább, mert mellékletként benne van egy DVD, amelyen látható Gulyás Gyula 101 perces portréfilmje, míg a te­le­ví­zió­ban csak egy 53 perces változatot sugároznak,ha egyszer...

S hogy ez a rövidlátás, ez a „meg nem gondolt gondolat” nem véletlen, hanem következetes, az abból is látszik, hogy Tóth Györgynek, a kortárs fotó másik nagy egyéniségének a portréfilmjét sem tűzték még műsorra. Mert Tóth Györgynél még inkább dominálnak az aktok.

S ha már itt tartunk, akkor ismét megjegyzem, amit annyiszor: az újságokban a televíziós műsor közlésénél rendre csak annyi szerepel, hogy MMA-portré. A művész neve nem. Még a zöldségesnél is kiírják, hogy idared vagy jonagold almáról van-e szó. Pedig azt is kilóra veszik, mint az MTVA a portréfilmet.