Középen megleszünk

PRÓZA - LXIV. évfolyam, 24. szám, 2020. június 12.

Kisgyuri az akció után nem kérdezett Lelitől semmit, csak a fejéhez szorította a törülközőt. Mint egy logikus folyamatábrát, úgy látta Leli belső útját Anya reggeli puszijától kezdve a kerámiagombig bezárólag.

Fönt bedobod, bumm, leesik.

A padlószőnyeg nedvesedik.

Az elkövetkezendő húsz-huszonöt percben mindketten legjobb tudásuk szerint tették, amit tenni tehetett, egyetlen hangos szó nélkül. Kisgyuri négykézláb itatta fel a lavórnyi vizet a hányásszínű padlószőnyegből. A vérfoltos törülközővitorlás egyre sötétebb lett, szükség volt a niveás törülközőre is. Leli behozta, és innentől együtt négykézlábaztak. Az a kis vér azonnal kijött hideg vízzel, majd Leli egy fém kiskanállal nyomta le Kisgyuri lüktető homlokán a dudort. Óvatosan lemosta egy újabb vödör meleg vízzel Kisgyuri hátát, kerülve az érzékeny részeket. Nehéz volt, Kisgyuri egész háta egy összefüggő fájás volt akkoriban. Nőtt, mondták, azért. Hazudtak.

Tisztelt Olvasó!

Az Élet és Irodalom honlapján néhány éve díjfizetés ellenében olvashatók az írások. Ez továbbra sem változik, de egy új fejlesztés beépítésével kísérletbe fogunk. Tesszük ezt azért, hogy olvasóinknak választási lehetőséget kínálhassunk.

Mostantól Ön megválaszthatja hozzáférésének módját: fizethet továbbra is az eddig megszokott módon (bankkártyával, banki utalással), amiért folyamatosan olvashatja lapunk minden cikkét és az online archívumot is. Ha azonban csak egy-egy cikkre kíváncsi, cserébe nem kérünk mást, mint ami számunkra amúgy is a legértékesebb: a figyelmét.
Ha a kiválasztott írást szeretné elolvasni, a „Megnézem a reklámot” gomb megnyomását követően, egy reklámvideó megtekintése után a cikk azonnal betöltődik. Ez esetben nincs szükség regisztrációra.
Megnézem a reklámot
Ha legfrissebb számunk összes cikkére kíváncsi, vagy az online archívumhoz kíván hozzáférni, mindezt a megszokott módon elérheti.

Regisztrációt követően bankkártyával vagy banki átutalással néhány perc alatt előfizethet honlapunk teljes tartalmára, illetve akár a nyomtatott lapra is. Részletek az ELŐFIZETÉSI INFORMÁCIÓK oldalon olvashatók.

vagy
A szerző további cikkei

LXVII. évfolyam, 51–52. szám, 2023. december 21.
LXVII. évfolyam, 24. szám, 2023. június 16.
LXVI. évfolyam, 51–52. szám, 2022. december 22.
Élet és Irodalom 2024