Költészet/festészet/kísérlet és valóság

Az 1979-ben, negyvenhat évesen meghalt festő a magyar neoavantgárd képzőművészet közegében – amennyire ezen a világon lehetett – otthon volt, miközben festményei, kollázsai mindvégig a narratív figurativitás lehetőségtartományait járták körül. Hamar túllépett korai képei tömörségén, melyek – meglehet – nem kapnának helyet a neoavantgárd képzeletbeli múzeumában, de a modern magyar művészet megbízható kismesterei között ma is számon tartaná bármely gyűjtemény. Az Iparvágányok vagy a Trafó című, 1960‑as grafikái távolról sem forradalmi művek, ellenben hitelesen, pontosan idézik fel egy elsüllyedt korszak külvárosi, ipari tájait. A 60-as évek közepétől készített, eltérő technikákat, anyagokat, összefüggés nélküli témákat felhasználó nagyméretű művek apró képekből, jelenetekből összeállított kollázsok voltak, amelyek elsősorban irodalmi és személyes utalásokból álltak, tehát egy fontos szubkultúra dokumentumaiként ma is érdemesek a figyelmünkre.