Amerikából jöttem

MŰBÍRÁLAT - SZÍNHÁZ - LXIV. évfolyam, 21. szám, 2020. május 22.

Bár itthon sokszor úgy beszélünk a Treffenről, mint a „sosem látott, innovatív formák” fesztiváljáról, feladata nem kevésbé fontos, de inkább a kőszínházakhoz kötődik: a hagyományok és a jelen között közvetít és jelöli ki a német színházi kánont. A nemek aránya pedig végül hat-négyre alakult, így a kissé konzervatív programnak szóló csalódásukat néhányan félig mókásan rögtön azzal magyarázták, hogy a női kvóta megbukott. Én két előadást emelnék ki: az egyiket a japán Toshiki Okada rendezte, a másikat a német Rimini Protokoll tagja, Helgard Haug. Akárhogy nézzük is, egy-egy. Viszont mindenképp meglepő, hogy milyen kevés volt idén az új név: úgy hallom, a beválogatott rendezők többsége tíz éve is befutottnak számított.

Tisztelt Olvasó!

Az Élet és Irodalom honlapján néhány éve díjfizetés ellenében olvashatók az írások. Ez továbbra sem változik, de egy új fejlesztés beépítésével kísérletbe fogunk. Tesszük ezt azért, hogy olvasóinknak választási lehetőséget kínálhassunk.

Mostantól Ön megválaszthatja hozzáférésének módját: fizethet továbbra is az eddig megszokott módon (bankkártyával, banki utalással), amiért folyamatosan olvashatja lapunk minden cikkét és az online archívumot is. Ha azonban csak egy-egy cikkre kíváncsi, cserébe nem kérünk mást, mint ami számunkra amúgy is a legértékesebb: a figyelmét.
Ha a kiválasztott írást szeretné elolvasni, a „Megnézem a reklámot” gomb megnyomását követően, egy reklámvideó megtekintése után a cikk azonnal betöltődik. Ez esetben nincs szükség regisztrációra.
Megnézem a reklámot
Ha legfrissebb számunk összes cikkére kíváncsi, vagy az online archívumhoz kíván hozzáférni, mindezt a megszokott módon elérheti.

Regisztrációt követően bankkártyával vagy banki átutalással néhány perc alatt előfizethet honlapunk teljes tartalmára, illetve akár a nyomtatott lapra is. Részletek az ELŐFIZETÉSI INFORMÁCIÓK oldalon olvashatók.

vagy
A szerző további cikkei

LXVIII. évfolyam, 14. szám, 2024. április 5.
LXVIII. évfolyam, 13. szám, 2024. március 28.
LXVIII. évfolyam, 11. szám, 2024. március 14.
Élet és Irodalom 2024