Veresné elfeledve

VISSZHANG - LXIV. évfolyam, 21. szám, 2020. május 22.

Nem szívesen mennék bele abba a vitába, hogy van-e női irodalom, vagy csak irodalom van, amelyet nők és férfiak egyaránt teremtenek, azokat az álláspontokat pedig végképp kétséggel fogadom, amelyek abban a reményben íródtak, hogy az irodalmi kánont érdemben befolyásolni tudják. A kánon nem olyan, mint a kosztüm, hogy a szabóműhelyben kívánságra átalakítják. A kánon alakul.

Ám nem szeretném senkinek a jogát elvitatni, hogy ezekről a kérdésekről elmélkedjen, így Bán Zsófiától sem, aki hosszadalmas cikket szentel a témának (Bovaryné megbukik – avagy a női irodalom és a Hézag, ÉS, 2020/20., máj.15.). Az azonban elvárható minden megszólalótól, hogy érvei felvonultatása során ragaszkodjon a tényekhez.

Ezt írja Bán Zsófia: „Csak az a baj, hogy a Bovaryné nálunk nagy valószínűséggel megbukott volna (vagy meg sem jelenik). Egy »limonádé«, írta volna a kor rettegett kritikusa (mondjuk Gyulai Pál).” Aztán még azt is hozzáteszi: „Flaubert műve ugyan újító volt, de a francia irodalom szerkezetéből, hagyományából nőtt ki (például Balzac, Stendhal). S ha, mint feltételezem, nálunk ugyanez a történet ugyanekkor megbukott volna a kánon vizsgáján (s csak halkan mondom, lehet, hogy a mostanin is megbukna, ha ma írna valaki hasonlót).”

Az emlékezet felfrissítése céljából bátorkodom megemlíteni Móricz Zsigmondot, akinek Az Isten háta mögött című regénye 1911-ben került az olvasók elé, s bár nem „ugyanakkor”, mint Flaubert-é, nagyjából analóg helyzetben: a franciához képest késlekedő magyar polgári viszonyok közepette, hasonló témát feldolgozva, és a magyar „irodalom szerkezetéből, hagyományából nőtt ki”. „A regény [...] a magyar kisvárost és értelmiségét leleplező műből a Bovaryné szétírásának egyik sikeres kísérletévé alakult, olyan regénnyé, amelynek referenciája »szövegszerűen is jelezve egy másik műalkotásban, a Bovarynéban lelhető fel«” – idézi egyetértőleg Szilágyi Zsófia Móricz-monográfiájában Beke Judit irodalomtörténészt.

Ami pedig Az Isten háta mögött fogadtatását illeti, a regénynek 1926-ban már a 10. kiadása jelent meg, és még az olyan „rettegett” kortárs kritikus is, mint Féja Géza, „a fiatal Móricz Zsigmond legharmonikusabb regényé”-nek nevezte.

A szerző további cikkei

LXIII. évfolyam, 37. szám, 2019. szeptember 13.
LXIII. évfolyam, 18. szám, 2019. május 3.
LXII. évfolyam, 43. szám, 2018. október 26.
Élet és Irodalom 2020