Ébredj a valóra

MŰBÍRÁLAT - TÁRLAT - LXIV. évfolyam, 21. szám, 2020. május 22.

(Köszönöm a Műcsarnok munkatársainak, hogy a karantén idején kritikusként láthattam a tárlatot, azaz egyedül bolyonghattam az üres termekben.)

Amikor a közelmúltban elhunyt Fekete György többször is elmondta, leírta, hogy mit jelent az MMA számára a Nemzeti Szalon, sokkal inkább egy ideáról, mintsem olyan intézményről beszélt, amelynek története számos rokonvonása ellenére sem volt azonos a Műcsarnokkal. Az utóbbi 1960‑tól „egyeduralomra” tett szert, a reprezentatívnak szánt országos kiállítások legjavát itt rendezték meg. Így a 2014‑ben újraindított Nemzeti Szalonnak nevezett kiállítások elődei valójában az olyan műcsarnoki bemutatók voltak, mint az 1978‑ban megrendezett Festészet 77, majd a Magyar szobrászati kiállítás, amelyen a szövetség festő és szobrász szakosztályának tagjai szerepelhettek. 1982‑ben, 1984‑ben Frank János rendezésében az Országos Képzőművészeti, 1983‑ban Fekete György rendezésében az Országos Iparművészeti Kiállítást mutatták be. A mostani bemutató ezek szellemét idézi fel, s nem egy virtuális Nemzeti Szalont teremtett újra.

Tisztelt Olvasó!

Az Élet és Irodalom honlapján néhány éve díjfizetés ellenében olvashatók az írások. Ez továbbra sem változik, de egy új fejlesztés beépítésével kísérletbe fogunk. Tesszük ezt azért, hogy olvasóinknak választási lehetőséget kínálhassunk.

Mostantól Ön megválaszthatja hozzáférésének módját: fizethet továbbra is az eddig megszokott módon (bankkártyával, banki utalással), amiért folyamatosan olvashatja lapunk minden cikkét és az online archívumot is. Ha azonban csak egy-egy cikkre kíváncsi, cserébe nem kérünk mást, mint ami számunkra amúgy is a legértékesebb: a figyelmét.
Ha a kiválasztott írást szeretné elolvasni, a „Megnézem a reklámot” gomb megnyomását követően, egy reklámvideó megtekintése után a cikk azonnal betöltődik. Ez esetben nincs szükség regisztrációra.
Megnézem a reklámot
Ha legfrissebb számunk összes cikkére kíváncsi, vagy az online archívumhoz kíván hozzáférni, mindezt a megszokott módon elérheti.

Regisztrációt követően bankkártyával vagy banki átutalással néhány perc alatt előfizethet honlapunk teljes tartalmára, illetve akár a nyomtatott lapra is. Részletek az ELŐFIZETÉSI INFORMÁCIÓK oldalon olvashatók.

vagy
A szerző további cikkei

LXVIII. évfolyam, 13. szám, 2024. március 28.
LXVIII. évfolyam, 12. szám, 2024. március 22.
LXVIII. évfolyam, 11. szám, 2024. március 14.
Élet és Irodalom 2024