Fagy

PRÓZA - LXIV. évfolyam, 20. szám, 2020. május 15.

Dögölj meg, Disznó! Emlékszem, ez is furcsa volt. Ott, akkor villant be, ahogy húztam a nadrágomat. Hónapokkal ezelőtt történt. Üvegeztünk a lányokkal, születésnapi buli volt. Megpörgettünk a kör közepén egy palackot, akire mutatott, le kellett vennie egy ruhadarabot. Ment is a játék, amikor egyszer csak megálltunk. Az üveg rám mutatott, és nem esett jól. Semmi kedvem nem volt vetkőzni, igazából nem kedveltem ezt a játékot, mégsem mertem szólni. Nem is, hogy nem kedveltem, gyűlöltem. Szívből utáltam, a hideg rázott tőle, de hát buli volt, a többség akarta. A többiek gúnyolni kezdtek. Gyerünk, mutasd meg a pucád! Aki nem vetkőzik, annak a szájába dugjuk az üveget! Egyikük meg is mutatta, hogy kell tágra nyitni. Melyiket választod? Mindenki rajtam nevetett. Ekkor a barátnőm, aki addig szokásosan meg sem szólalt, azt mondta: Kuss legyen! Ki lehet szállni! Nem igaz, hogy nem lehet kiszállni! Milyen játék az, bassza meg, amiből nem lehet kiszállni? Megfogta a kezemet. Öltözzek csak fel nyugodtan. Elnémultak. Síri csend ült a szombati buliszobára. Egy úszótársunk nappalijában voltunk, jól emlékszem a pillanatra. Ahogy felsegített a földről.

Tisztelt Olvasó!

Az Élet és Irodalom honlapján néhány éve díjfizetés ellenében olvashatók az írások. Ez továbbra sem változik, de egy új fejlesztés beépítésével kísérletbe fogunk. Tesszük ezt azért, hogy olvasóinknak választási lehetőséget kínálhassunk.

Mostantól Ön megválaszthatja hozzáférésének módját: fizethet továbbra is az eddig megszokott módon (bankkártyával, banki utalással), amiért folyamatosan olvashatja lapunk minden cikkét és az online archívumot is. Ha azonban csak egy-egy cikkre kíváncsi, cserébe nem kérünk mást, mint ami számunkra amúgy is a legértékesebb: a figyelmét.
Ha a kiválasztott írást szeretné elolvasni, a „Megnézem a reklámot” gomb megnyomását követően, egy reklámvideó megtekintése után a cikk azonnal betöltődik. Ez esetben nincs szükség regisztrációra.
Megnézem a reklámot
Ha legfrissebb számunk összes cikkére kíváncsi, vagy az online archívumhoz kíván hozzáférni, mindezt a megszokott módon elérheti.

Regisztrációt követően bankkártyával vagy banki átutalással néhány perc alatt előfizethet honlapunk teljes tartalmára, illetve akár a nyomtatott lapra is. Részletek az ELŐFIZETÉSI INFORMÁCIÓK oldalon olvashatók.

vagy
A szerző további cikkei

LXVII. évfolyam, 48. szám, 2023. december 1.
LXVI. évfolyam, 51–52. szám, 2022. december 22.
LXVI. évfolyam, 48. szám, 2022. december 2.
Élet és Irodalom 2024