A LÁTNOK

PÁRATLAN OLDAL - LXIV. évfolyam, 19. szám, 2020. május 8.

Pont annyira megalapozott, mint ahogy azt mondta, hogy május 3-án tetőzik a járvány – kommentálta Orbán Viktor pénteki bejelentését Falus Ferenc volt tiszti főorvos. A magyar kormányfő ezúttal azt jövendölte meg, hogy október-november körül számítanunk kell a koronavírus-járvány egy második hullámára.

Megszokhattuk már a populista politikai vezetők „mindentudását”. Legutóbb a washingtoni Fehér Ház jelenlegi lakója kotnyeleskedett bele az orvostudományba, amikor fertőtlenítőszerek injekciós beadását javasolta a koronavírusos betegeknek.

Orbán esetében azonban véleményem szerint nem csupán holmi tudálékosságról lehet szó. A felhatalmazási törvény elfogadásakor a rendkívüli jogrend időkorlát nélküliségét még azzal indokolta, hogy a ragály megszűnése objektív kritériumok alapján megállapítható lesz majd. De hazánk miniszterelnöke azóta ráérzett a rendeleti kormányzás édes ízére. Milyen egyszerű is lenne a veszélyeztetettség érzésének folyamatos fenntartásával elérnie, hogy a rendkívüli jogrend Magyarországon legalább év végéig érvényben legyen!

A szerző további cikkei

LXVIII. évfolyam, 16. szám, 2024. április 19.
LXVIII. évfolyam, 14. szám, 2024. április 5.
LXVIII. évfolyam, 12. szám, 2024. március 22.
Élet és Irodalom 2024