A spájzban is

Danai Ussama negyvenkét éves thai képzőművész csodálkozva tapasz­talta, hogy a bangkoki reptérre érkezvén útitársaival együtt úgy hatol be az országba, mint kés a vajba, semmifajta szűrés, lázmérés, mife­ne, noha az ő járatuk Spanyolországból érkezett, az pedig mostanság nem egy tündérliget. Benyomásait azon melegében közhírré tette a Face­bookon, pár nap múlva rémhírterjesztés miatt lecsukták, azóta egy bangkoki tömlöcben terjeszti Barcelonából importált vírusait, már ha csakugyan vannak a szervezetében ilyenek. Ez a kérdés a thai hatósá­gok kíváncsiságát azóta se csigázta föl. Öt év simán kinéz neki. A szom­szédos Kambodzsában huszonnégyen ülnek azért, mert ismerőse­i­k­kel a járványt illető híreket megtárgyalták. Akad köztük ti­zennégy éves lány is, aki az iskolában előálló megbetegedések miatt frászt ka­pott, és ezt a közösségi médiában megosztotta. Nem kellett volna, ta­lán már sejti is, mennyire nem.

Föntieket a Christian Science Monitor írja, a cikk arról szól, hogy a járvány okozta vészhelyzetet némely politikus a sajtó és általában az emberek elhallgattatására használja föl. Első konkrét példája a kambo­dzsai miniszterelnök, a második a magyar. Ránk nézve ez a sorrend, nyilván mondanunk se kell, roppant sértő, annak ellenére is, hogy Hun Szen kambodzsai kormányfő szintén nem plüssmaci, hanem minden idők egyik legbrutálisabb diktátora, de épp ez az, aminek folytán kor­mányzó urunkkal egy napon említeni se volna szabad. Hun Szennek a hatalom megragadásához a vietnámi hadseregre volt szüksége, meg­őrzéséhez véres terrorra, a produkciót pedig valahol az Isten háta mö­gött, a hátsó-indiai dzsungelben tartják műsoron.