Virusdosszié 2.

A vírus után egy másik világban élünk majd. Minden megváltozik. Semmi sem lesz olyan, mint amilyen a vírus előtt volt. A vírus szó mágikusan többszörös jelentést nyert, nemcsak a kórokozó maga és a betegség, hanem az egész „világvége közeli” érzések egyszavas, tömör kifejezését hordozza.

Ami biztosan más, mint korábban, az a tudomány működése. Ami biztos: a tudomány visszatér saját normáihoz, amelyektől a vírus – szükségszerűen – eltérítette. Erről az eltérülésről szól ez az írás.

A közvélemény-kutatások szerint az emberek a vírusfenyegetettség megoldását a tudósoktól (kutatóktól, orvosoktól) várják. Mert a tudomány – sokszor láttuk – csodákra képes. Holdraszállás, szervátültetés, lombikbébi, új elemi részecskék, mind csoda. Amelyek mögött sok-sok évnyi kemény munka áll. És olyan tudományos közeg – itt elsősorban a tudományos folyóiratokra kell gondolnunk –, amely kellő kontrollt nyújt, hogy olyan eredmény ne láthasson napvilágot, amely a kutatás alapvető szabályait nem tartja be maradéktalanul. Ez ma különösen igaz az orvostudományokra.

Nos, az említett jó pár év az, ami most nem adatik meg, és a normális időkben időigényes kontroll is felgyorsítva kell hogy érvényesüljön. Rendkívüli a helyzet, ami – idő hiányában – rendkívüli megoldásokat kíván. De mennyit szabad feladni a tudomány fenti elveiből? Nyilvánvaló, hogy valahol meg kell találnunk az egyensúlyt az idő szorítása és az emberi életek védelme között. Mert mindig azt kell mérlegelni, hogy egy nem kellő alapossággal kipróbált gyógyszer okozta esetleges kár és a várható, de a még nem kellően bizonyított gyógyító hatás milyen arányban áll egymással.

Nézzünk egyetlen példát: az ismert maláriagyógyszerről, a chloroquine-ról már röviden szó volt korábbi „Dossziémban” (ÉS, 2020/15., ápr. 9.), amelynek a COVID–19 betegségben való alkalmazásáról voltak szórványos, nem jól dokumentált adatok Kínából. Ezután jelent meg egy francia orvoscsoport tudományos közleménye, amely a szer sikeres alkalmazásáról szólt. Ekkor szólalt meg lelkendezve Trump elnök, bejelentve a „chloroquine-csodát”. Ami erőteljes fejcsóválást váltott ki Anthony Fauciból, az USA legfőbb járványügyi pozícióját betöltő tudósából, amit nem lehetett másként érteni, mint hogy Trump nem biztos, hogy tudja, mit beszél. Aztán néhány nap múlva egy másik francia kórház orvosai arról számoltak be, hogy a gyógyszer egyáltalán nem hatásos. Egyik tanulmány sem felelt meg a szakma elemi szabályainak – kevés beteget kezeltek, a kontrollcsoport nem volt kontrollcsoportnak tekinthető, hogy csak a legfontosabbat említsem. Ezután derült ki, hogy az első, a sikerekről szóló francia beszámoló abban a tudományos folyóiratban jelent meg (Journal of Antimicrobial Agents), amelynek egyik szerkesztője azonos annak az orvoscsoportnak a vezetőjével, amelyik a cikket jegyezte (ejnye, ejnye)! A tudományos társaság, amely a folyóiratot kiadja (International Society of Antimicrobial Chemotherapy), elhatárolódott a cikktől, kifejtve, hogy megjelenésének körülményei nem felelnek meg a társaság által lefektetett standardoknak.

Persze ettől még a chloroquine jó eséllyel beválthatja a hozzá fűzött reményeket, például az USA gyógyszer-engedélyezési hatósága (FDA) meg is adta a kísérleti kipróbálásra az engedélyt. Március legvégén került napvilágra egy komolyabb tanulmány a kínai Vuhanból, amely egy nagyobb és rendezettebb klinikai kipróbálás sikereiről számol be – de ez a közlés is csak előzetesnek tekinthető, mert még semmiféle külső, független tudományos szűrőn (peer review) nem ment át. További, nagyobb betegszámú klinikai kipróbálások folynak szerte a világban. Hullámvasúton ülünk: április 7-én Brazíiliában le kellett állítani a chloroquine-nel kapcsolatos programot. Ugyanis amikor nagyobb dózisban alkalmazták a gyógyszert – bízva annak előnyösebb hatásában – az olyan szívelégtelenséget okozott, amely a kíisérleti csoportban magasabb halálozáshoz vezetett.

Álljon itt egy a rendkívüli helyzethez alkalmazkodó megoldás, amelyet a World Health Organization (WHO) hozott tető alá, és amely szerencsés nevet kapott: „Solidarity”. A célja az, hogy felgyorsuljanak a COVID–19-cel kapcsolatos klinikai kipróbálások, belátva, hogy egy „standard”, kellő kontrollokkal „körülbástyázott” gyógyszerkipróbálás tető alá hozatala évekbe telhet. Ehelyett a Solidarity azt javasolja, hogy a kisebb, a különböző országokban folyó ilyen aktivitások egységes és egyszerűsített adminisztráció és szervezés mellett haladjanak az eredmények közös kiértékelésével. Így biztosított a kellő számú beteg és kontroll. A WHO szervezési kapacitása a gyógyszerek megszerzésére is kiterjed. Négy gyógyszerre koncentrál a program, egyik közülük a chloroquine. Az április 8-án közzétett adatok szerint több mint 90 ország működik együtt ebben a gigaprojektben.

Hogy az emberek tájékoztatása mennyire fontos lenne, arra egy hazai, sajnálatos módon szerencsétlen példa adódik.

A nap híre (április 4.): „Szijjártó Péter hangsúlyozta, a repülőgépek 400 ezer darabot hoztak abból a gyógyszerből, amelyet Kínában teszteltek, fejlesztettek, és az alkalmazása a nemzetközi kutatások szerint ígéretes lehet a koronavírusos betegek kezelésénél. Kína mindössze négy országnak adott ebből a gyógyszerből, ezek közül Magyarország az egyik – hangsúlyozta a tárcavezető.” És minden portálon az is megjelent, hogy: „A Külgazdasági és Külügyminisztérium arról nem adott tájékoztatást, hogy milyen szer érkezett Kínából.”

Mit tudtunk meg ebből a hírből? Szerzett a kormány 400 ezer darab valamit, ami nagyon jó lesz, mert csak a kivételezettek kaptak belőle, ráadásul Kínában tesztelték és fejlesztették. Mi kaptunk, mert minket szeretnek, „Kína üzenete Magyarországnak: nincs távolság a barátsághoz” – ez volt az Origo szalagcíme április 4-én. Mintha a Google fordítóprogramjával magyarítottak volna egy kínai mondatot, de értjük, vesd össze: Budapest–Belgrád vasútvonal. De hogy mit kaptunk, annak a nevét csak pár nap múlva közölték. „Összesen négy ország, köztük Magyarország kapott vásárlási lehetőséget a favipiravir nevű hatóanyagot tartalmazó gyógyszer vásárlására – írta két nappal később a kormányzati honlap. Tehát vásároltuk, és nem ajándékba kaptuk.

A favipiravir nevű, ismert antivirális szerről van szó, amelyhez a jelenlegi COVID–19 járványban valóban komoly reményeket fűznek. Pillanatnyilag Kínában két orvosi centrumban folyik gyorsított ütemű klinikai kipróbálás, mindkét helyen 150 páciens bevonásával. Az első eredményeket április 30-ra ígérik, a teljes program június végén szolgáltat végleges eredményeket. Hasonló „kísérlet” indult Olaszországban is, innen az eredményeket júliusra várhatjuk.

Tehát eljutottunk oda, hogy megtudhattuk, mi a gyógyszer. Nos, ezt a szert nem Kínában fejlesztették, ez a japán Toyama Chemical (a Fujifilm csoport tagja) gyógyszergyár fejlesztése. Ezt a Szijjártó-bejelentést követő napokban Müller Cecília tiszti főorvos is elmondta. Japánban 2014‑ben speciális típusú influenzaellenes gyógyszerként hagyták jóvá. A japán gyár felpörgette a termelést, és Toshimitsu Motegi japán külügyminiszter felajánlotta húsz országnak, pl. Indonéziának, Iránnak, Törökországnak és Szaúd-Arábiának, hogy ingyen juthatnak ehhez a gyógyszerhez annak a kontrollált kipróbálása céljából.

Természetesen a kínai orvosoké az érdem, hogy ráirányult a figyelem erre a szerre. De miért állította azt a külügyminiszter, hogy a gyógyszert Kínában fejlesztették ki? Miért nem tudjuk, mire vonatkozik a 400 ezer darab? Ennyi darab pirula? Ennyi doboz? És ez hány beteg kezelésére lehet elég? Ha még nem lehet tudni, akkor azt kellett volna megmondani. Mindez ránk tartozik.

Lám, nem csak Trump képes belekavarni az orvostudomány kérdéseibe.

A tudomány egészen biztosan vissza fog térni a saját normáihoz. A politikának – legalábbis nálunk – már régen nincsenek normái.