Daniel Defoe leírása a pestisről
FEUILLETON - LXIV. évfolyam, 17. szám, 2020. április 24.Arisztotelész Rétorikájának felismerése: „Csak akkor érzünk szánalmat, ha elhisszük, hogy vannak tisztességes emberek; aki úgy véli, hogy nincsenek, azt is tartja, hogy mindenki megérdemli rossz sorsát.” (Adamik Tamás fordítása, II.8.)
Ez egyben Defoe művének esztétikai szervezőelve is, hiszen azok iránt érez szánalmat az elbeszélő, akik az adott szélsőséges helyzetben is próbálnak emberként viselkedni (a hajóra menekült apa esete!), akár elfogadják a rájuk váró fenyegető véget, akár segítőkészséggel mások baját orvosolják. Arisztotelésznek igaza van, szánalom azok iránt ébred bennünk, akik, mintha mi magunk lennénk, hozzánk közel állnak, éppen a fenti magyarázat miatt, ám az irtóztató és borzalmas megfoszt annak lehetőségétől, hogy szánalom ébredjen bennünk, mivel a baj túl közeli. Defoe mintha e kettő között próbálna utat lelni. Az epidémia az emberek közti morális-érzületen nyugvó érintkezés próbája, kevesen szembesítették az olvasót ezzel könyörtelenebbül, mint Defoe a maga fiktív/faktikus szövegével.
Az Élet és Irodalom honlapján néhány éve díjfizetés ellenében olvashatók az írások. Ez továbbra sem változik, de egy új fejlesztés beépítésével kísérletbe fogunk. Tesszük ezt azért, hogy olvasóinknak választási lehetőséget kínálhassunk.
Mostantól Ön megválaszthatja hozzáférésének módját: fizethet továbbra is az eddig megszokott módon (bankkártyával, banki utalással), amiért folyamatosan olvashatja lapunk minden cikkét és az online archívumot is. Ha azonban csak egy-egy cikkre kíváncsi, cserébe nem kérünk mást, mint ami számunkra amúgy is a legértékesebb: a figyelmét.
Regisztrációt követően bankkártyával vagy banki átutalással néhány perc alatt előfizethet honlapunk teljes tartalmára, illetve akár a nyomtatott lapra is. Részletek az ELŐFIZETÉSI INFORMÁCIÓK oldalon olvashatók.
