A lila tehén

VISSZHANG - LXIV. évfolyam, 16. szám, 2020. április 17.

Köszönettel tartozom az MNB két igazgatójának azért, hogy véleményük kifejtésével megtisztelték Reccsen a koponya című írásomat (ÉS, 2020/13., márc. 27.). Akár szabadon, akár főnökük utasítására szaladt tolluk, örömömet beárnyékolja, hogy hozzászólásuk méltatlanul gyengére sikeredett (Banai–Fábián: Moratórium a közjóért, ÉS, 2020/15., ápr. 9.). Állításomat, miszerint a fizetési moratórium értelmetlen és káros intézkedés, nem cáfolják, helyettesítő javaslataimat figyelmen kívül hagyják. Pedig tudható, hogy a kritika csak az összefüggések teljes figyelembevételével lehet értelmes.

1. Eleve pontatlan, ahogy írásomat, illetve a kormány intézkedését idézik: nem törlesztési moratóriumról, hanem fizetési moratóriumról van szó, hiszen a hitelek esedékes törlesztésén kívül a kormány a kamatok, illetve minden egyéb járulékos bankköltség megfizetését is felfüggesztette.

2. Az igazgatók hivatkoznak arra, hogy számos országban vezettek be már „törlesztési moratóriumot”. Jellemző ezek listája, amit idéznek: Bosznia, Bulgária, Horvátország, Montenegró, Olaszország, Szlovénia és Szerbia. Okos kormánnyal rendelkező ország nincs közöttük: Hollandia, Belgium, Svédország, Németország kormányainak eszébe sem jut ilyesmi, hiszen tudják, hogy a bankoknak kárt okozni egyenlő a gazdaság gyengítésével.

3. Az igazgatók megemlítik Írországot és az Egyesült Államokat is. Ha hűek akartak volna maradni a valósághoz, akkor rögtön hozzá kellett volna tenniük, hogy szó sincs általános, minden adósra és mindenféle hitelre kiterjedő fizetési halasztásról. Amerikában kizárólag a személyi hitelek, azon belül is csak a jelzáloghitelek (lakáshitelek) esetében vezették be. Az egyébként kiugróan drága fogyasztási hiteleknél semmi ilyesmi nem történt; éppen csak gondolkodnak a kamatok esetleges csökkentéséről.

4. Az igazgatók hibásnak tartják azt az állításomat, hogy a „moratórium csak a társadalom és a gazdaság egy szűkebb körének segít”. Nos, uraim, én ilyet nem írtam. Cikkemben pontosan az alábbi szöveg olvasható: „Az általános fizetési moratórium azokat is megsegíti, akiknek nem csökkent a jövedelme és nem veszett el a munkahelye, így képesek lennének folyamatos adósságszolgálatra.” Tehát nem csak, hanem is. Ezért írtam, „hogy minden általános intézkedés túlzó és/vagy fölösleges”.

5. Igazgató uraim így fogalmaznak: „Az intézkedés általános jellege segíti például a személyihitel-adósok azon közel 20 százalékát is, akik a társadalom legszegényebb harmadába tartoznak, vagy azon több tízezer fiatal családét. akik a CSOK vagy a babaváró hitel felvételével a középosztályt erősíthetik.” Egyetértünk. De én sehol sem írtam, hogy a jövedelmüket vesztőket ne segítsük semmivel (lásd RJP-javaslat, ami kívül maradt bírálóim figyelmén). Ennek éppen ellenkezőjéről van szó. Viszont hozzátettem, hogy a jómódúakat és jövedelmüket megtartókat ne támogassuk, mert ez már nemcsak fölösleges, hanem káros lenne.

6. Az igazgató urak felületesen olvasták a következő részt is: „a fizetési moratórium mindenekelőtt azokat segíti, akiknek hitelük van, nem pedig azokat, akiknek most kiesik a jövedelmük. Márpedig az előbbi kör elsősorban a jómódúakból, a második a szegényebbekből áll. A kettő korántsem ugyanaz, noha van átfedés. Sok alacsony jövedelműnek is van hitele, de kevesebb, mint a gazdagoknak. Az arányok számítanak.” A kormányzati intézkedés élesen antiszociális jellege jól kidomborodik.

7. Világos, hogy szavaim elferdítésére azért van szükség, hogy az igazgató urak elleplezzék azt a tényt – amit képtelenek lennének cáfolni –, hogy a fizetési moratórium elsősorban a nagy hitelekkel rendelkező, jómódú állampolgároknak, vállalkozóknak kedvez. A vállalkozóknak általában szükségtelen külön támogatást adni, mert kb. fél évig minden életképes vállalkozás fennmaradhat, ha nem kell, hogy fizesse a változó költségek legfontosabbikát, a munkabért és annak közterheit. Ráadásul ez nem halasztása, hanem végleges eltörlése a fizetési kötelezettségnek.

8. Felmerül a kérdés, hogy vajon miért általános a fizetési moratórium? Pontosan azért, mert a hitelekkel agyontömött, nyakig eladósodott, kirívóan pazarlóan gazdálkodó hazai oligarchia fizetésképtelen. Igazgató uraim ezt nem cáfolják, nem érintik, hanem egyszerűen elhallgatják. Azért, mert munkaadójuk a rendre monopolhelyzetet élvező oligarchia gyalázatos meggazdagodásának egyik legfőbb támasza és forrása? Nyilvánvaló, hogy nem harapható meg az a kéz, amiből maguk is esznek.

9. Legyen világos mindenki számára legfontosabb üzenetem: az általános fizetési moratórium elsősorban, de nem kizárólag, azokat segíti, akiknek hitelük van, nem pedig azokat, akiknek most kiesett a jövedelmük. Írtam, hogy az előbbi kör sokkal inkább a jómódúakból, a második a szegényebbekből áll. A kettő nem ugyanaz, noha van némi átfedés. Pontosan ez az átfedés az, ami szemfényvesztésként szolgál a kormány által tüzelt, most újabb bankadó beígérésével tovább szított bankellenes néphangulatban. Ismerjük föl végre, hogy nem a pénzintézetek az ellenfeleink, hanem az oligarchiát védő és tápláló kevély önkényuralom.

10. Az igazgató urak így zárják írásukat: „Valóban nem érdemes fejjel menni a falnak és alaptalanul bankellenes hangulatot teremteni.” Szép üzenet. Éppen ezt írtam. Az általános fizetési moratórium és az újabb bankadó ötlete nyomán egyértelmű számomra, hogy noha figyelmeztetésüket nekem címezték, az valójában saját főnöküknek és a kormánynak szól.

Édességet kedvelő, csokit majszoló városi ember hiheti, hogy minden tehén lila. Kedves igazgató urak: ne írjatok, hacsak nem muszáj. Vigyázzatok maradék hírnevetekre. Talán még egyszer szükség lesz rá.

A szerző további cikkei

LXVIII. évfolyam, 4. szám, 2024. január 26.
LXVII. évfolyam, 51–52. szám, 2023. december 21.
LXVII. évfolyam, 48. szám, 2023. december 1.
Élet és Irodalom 2024