A kalapács elvetése

Egyáltalában nem értek egyet Nagy György írásával (Sajnos igen, ÉS, 2020/11., márc. 13.), amely Szále Lászlót bírálja a Szabó István-életműdíjjal kapcsolatos álláspontjáért. Természetesen a szerzőnek jogában áll úgy vélekedni, hogy Szabó nem érdemli meg a díjat, de a kifejtett érvek tévesek, valótlanok, és csúsztatás is van bennük. Nagyhoz hasonlóan én is állítom, hogy a diktatúra alatt is megőriztem a tisztességemet, és én is elítélem a besúgást, de azért azt figyelembe veszem, hogy a hatalom zsarolással kényszerítette erre Szabót, és azt sem tudom, Szabó ennek ténylegesen hogyan tett eleget. De nem is ez a lényeg.  A szerző azt fejtegeti, hogy mivel az életműdíj kifejezésben benne van az élet szó is, ennek része a közéleti tevékenység is.  Ez bizony a kifejezés szándékos félremagyarázása. Az életműdíj nem egy mű, hanem a kitüntetett életében létrehozott művészi alkotások sorozatának elismerése, és a művésznek sem közéleti, sem magánéleti vonatkozásait nem érinti. Ugyancsak hibás az életműdíjat illetően a Magyar Művészeti Akadémia meghatározására hivatkozni, mert a díjat nem a MMA, hanem a Magyar Filmakadémia akarta adományozni, a saját értékei szerint. De akár lehetne az MMA meghatározása is irányadó, mert Szabó István filmjeiből sugárzik a humanizmus, a tisztesség és becsület, és a filmek igenis példák lehetnek a nemzet felemelkedéséhez a jövő nemzedék számára. Teljesen elhibázott az írás végén arra hivatkozni, hogy a kalapácsvetőtől is elveszik a díjat, ha kiderül, hogy becsületes körülmények között nem ő lett volna az első. Mire gondolt Nagy? Szabó doppingolt, amikor filmjeit készítette? A hatalomnak köszönheti a szakmai és közönségsikert? Az ügynöki tevékenységnek köszönheti, hogy számos zseniális filmet tudott alkotni? Nem a kalapácsot, a sulykot vetette el írásával a szerző.