Kis katekizmus

VISSZHANG - LXIV. évfolyam, 9. szám, 2020. február 28.

A szakmai testület – éppen ma – életműdíjat akar adományozni egy nagy életmű megalkotójának, ám ez egy múzeumigazgatónak nem tetszik. Különféle fórumokon fölszólal ellene, s minthogy nagy befolyású ember, tiltakozása akár sikerrel is járhat. Kérdezhetnénk, mi köze van hozzá, hogy egy autentikus művészeti intézmény mily módon akarja tiszteletét kifejezni egy nyolcvan év fölött járó, remekművek sorát alkotó művésznek, de ne kérdezzük. Végül is – a vélemény szabad. Zárójelben megjegyzem: pályám során magam is a véleményműfajban utaztam, de már régen sokkal fontosabbnak tartom a vélemény szabadságánál a hír szentségét. Persze, azt is hiába.

Nyilván mindenki kitalálta a három szereplőt. A díjadományozó: a Magyar Filmakadémia, a tiltakozó: Schmidt Mária történész, a Terror Háza főigazgatója, a díjazott-kárvallott pedig Szabó István Oscar-díjas filmrendező. Schmidt Mária véleménye az, hogy „nem volna szabad egy egykori besúgót életműdíjjal jutalmazni”. Mondhatnánk rá, az életműdíj az életműre – a művekre – vonatkozik, nem az egész életre. Schmidt azonban nyugtalan: „Nyugtassanak meg, hogy a harmadik Orbán-kormány értékrendjébe nem fér bele a kommunista ügynökök magasztalása, tetteik súlyának elbagatellizálása és mentegetése.” Ebben a mondatban több pontatlanság is van, de csak a nagyobbakat nézzük: 1. az életműdíj az életművet „magasztalja”, és nem foglalkozik a rendező egyéb tetteinek súlyával, azok mentegetésével. 2. a műalkotások alapvetően függetlenek a regnáló kormányok értékrendjétől, és – sokadszor mondom – itt a remekművek elismeréséről van szó. A művek értékét Schmidt Mária sem kérdőjelezi meg, illetve szóba se hozza. Annyiban említi, hogy a hatalom és az egyén – kisember, művészember – viszonyát ábrázolva a rendező miért mindig csak a fasiszta hatalomról szól, a kommunistáról soha. Mondhatnánk, hogy Szabó „pechjére” Klaus Mann éppen erről írt remek regényt, amiből aztán az Oscar-díjas Mephisto lett. De ha Szabó háromtucatnyi filmjét nézzük, az a „mindig” is biceg egy kicsit.

Ha Schmidt Mária nézete szerint az ifjúkori bűnök mindent meghatároznak, soha nem évülnek el, és nem bocsáttatnak meg, akkor az övé nem keresztényi nézet. S ha a kormány ezt osztja, akkor ez nem keresztény kurzus, bármennyire hirdeti magáról. A kereszténység legfontosabb tétele a szeretet, s rögtön utána a bűnök megbocsátásának szentsége. Finoman szólva: Schmidt Mária tiltakozásában sem szeretetet, sem megbocsátást nem érzek.

Csak egy kis katekizmus: mit csinált Saul, mielőtt mint Pált a keresztény egyház legnagyobb szentjei közé emelte? Üldözte a keresztényeket, gyilkolt, megköveztette például szegény, jámbor István apostolt. Milyen életet élt két talán legcsodálatosabb szentünk, Ferenc és Ágoston? Bűnöset, léhát, kicsapongót. Mit mond a Biblia József testvéreiről? Gonosz indulatból elárulják saját öccsüket: megverik, kútba dobják, aztán eladják rabszolgának – húsz ezüstért. Alig olcsóbban, mint Jézust. Mit mond József később bűnbánó testvéreinek? Ha közöttünk, emberek közt megbocsátásról van szó, akkor nekem kell tőletek bocsánatot kérnem, mert nektek kellett a gonosz szerepét eljátszanotok, hogy minden így történjék. Istenem, de szép mondat!

A magyar fiatalember bűne el van követve és le is van vezekelve az elmúlt hatvan évben – azt hiszem, sokszorosan. Egyesek szerint ezek a bűnök nagyok voltak, mások szerint kevésbé. De ezt most hagyjuk. Az ügy föl van tárva, aki a bűnösbe bele akarta törölni a csizmáját, már megtehette. Mire ez a nagy fenekedés? Arra biztosan jó, hogy a leendő ünnepeltnek az élettől is elmenjen a kedve, nemhogy a díjtól. Hogy öröme nem lesz benne, az biztos. Az is, hogy az ünnep el van rontva: ha odaadják neki a díjat, ha nem, ha átveszi, ha nem.

Ez az életműdíj – állítja Schmidt Mária – megsérti mindazokat, akik a diktatúra alatt is megőrizték tisztességüket, és nem szegődtek a hóhérok szolgálatába. Meg kéne kérdezni őket is, tényleg így gondolják-e. Különben ezzel érvelt a bibliai tékozló fiú testvére is – legyen házi feladat, hogy mit felelt rá az apjuk.

Végül egy vitamódszertani megjegyzés: a Filmakadémia figyelmen kívül hagyja – szerintem joggal – a fiatalkori bűnöket, Schmidt Mária érvelésében figyelmen kívül hagyja – szerintem tévesen – az életművet. Minthogy nincs olyan ember, akinek csak bűne vagy csak erénye van – és nincs olyan kormány sem –, így a fél oldalt mindig kihagyva nem lehet vitatkozni. S legnagyobb sajnálatomra nagyjából így működik az egész rohadt magyar közélet.

(Lapzárta után érkezett hír szerint Szabó István nem veszi át a díjat.)

A szerző további cikkei

LXIV. évfolyam, 36. szám, 2020. szeptember 4.
LXIV. évfolyam, 35. szám, 2020. augusztus 28.
LXIV. évfolyam, 33. szám, 2020. augusztus 14.
Élet és Irodalom 2020