A jövő romjai

Mertz Nándor: Áradat. Typotex Könyvkiadó, Budapest, 2019, 95 oldal, 5000 Ft

A mai olvasónak természetesen azt kell mérlegelnie, hogy a megható tiszteletadáson és megemlékezésen kívül mutat-e ez a kötet olyan poétikai minőséget (vagy a tragikus körülményekből adódóan inkább lehetőségeket), amelyek önmagukban is indokolják a publikálást. 1973-ban az Új emberben „D.” (gondolom, Doromby Károly, a Vigilia legendás szerkesztője) búcsúzott tőle. Úgy emlékezett, hogy a húsz éves költő egy zavaros tanulmányt és jó verseket hozott a szerkesztőségbe, amelyek közül néhány megjelent a lapban 1962 és 1963 között. Ő tehát látott fantáziát ebben az útkereső, tapogatózó költészetben, amely a mai szemmel nézve borostyán gyanánt zárja magába a hatvanas évek lírai sajátosságait, témáit, atmoszféráját. De azért a versekkel is „volt baj”, írta (a korra nem kevésbé jellemző módon) „D.”, nevezetesen, hogy „rendkívül komorak, pesszimista hangütésűek voltak”. Valóban döbbenetes a kötet elejére helyezett három sor, ha arra gondolunk, hogy a halálos balesetet az elromlott vasúti szemafor okozta. „Ravatal csendje fejem felett / Kókadt szemafor fejem alatt / szeretkezem a jövő romjain.”