Jel(enség)

VISSZHANG - LXIV. évfolyam, 8. szám, 2020. február 21.

Az ÉS február 7-i, 2020/6. számában közölte SL a Jel című írását. Ebben a szerző Niedermüller Pétert kéri, magyarázza meg, hogy vihart kavart nyilatkozatát miként is kell helyesen értelmezni. Szerintem a nyilatkozat semmilyen magyarázatra nem szorul.  Aki magyarul beszél, az pontosan érti és tudja, hogy a polgármester mit és miért mondott. Bizonyos, hogy a tiltakozás szervezői sem értették félre a polgármester szavait, de szándékosan, hazug, valótlan, a tudatlanokat megvezető tartalmat hirdettek hozzá, hogy táborukat a gyűlölet keltésére mozgósítsák. Én inkább a tiltakozóktól – beleértve a két nagy keresztény egyház vezetőit – kérnék magyarázatot, hogy mi volt számukra Niedermüller szavaiban a sérelmes. Miért sértő, ha azokat a fehér, keresztény, heteroszexuális embereket negatív jelzővel illetik, akik mindenki mást, aki nem hozzájuk hasonló, kirekesztenének? A Fidesz-tábor szerint egyébként Jávor Benedeknek is bocsánatot kellene kérnie. Valamelyik főokos úgy vélte, hogy Jávor a magyar anyák elleni indított támadást. Hihetetlen, mert ez még akkor sem állná meg a helyét, ha Jávor azt mondta volna, hogy Novák Katalin ungabunga partikon vesz részt.  Teljesen felesleges tehát magyarázni, vagy értelmezni. Ezt csak a jószándékú, de ostoba emberek irányában működik, de a szándékosan hazug, lejáratást célzó megnyilvánulásokkal szemben értelmetlen és szükségtelen.

A szerző további cikkei

LXVI. évfolyam, 17. szám, 2022. április 29.
LXIV. évfolyam, 42. szám, 2020. október 16.
LXIV. évfolyam, 13. szám, 2020. március 27.
Élet és Irodalom 2024