OLVASSUNK ESTERHÁZYT!

„...Tarlós István Dörner Györgyöt nevezte ki az Új Színház élére. Észak-fok, titok, idegenség, nem bonyolódnék bele Dörner ki- és mivoltába, definiálja most őt pályázata, ez az álkulturális, álkonzervatív őrjöngés. Erre azt mondani (Schmidt), hogy itt két ismert színházi emberről van szó – vacak cinizmus. Csurka ebben a szereposztásban nem a sikeres drámaíró, hanem a Magyar Fórum maga, Dörner nem a Stílusgyakorlatok bravúros színésze, hanem a Jobbik-rendezvények harsány szereplője – ez a szellemiség kapott most zöld utat.

Reméljük, ez nem összeegyeztethető a kulturális kormányzatéval, a Fideszével.

Vagy tessék szólni, ha már magamtól nem látom, hogy itten változás állott be (mint mikor hajdanán azt próbáltuk kitalálni, hogyan változtak az erőviszonyok a Központi Bizottságban, és ez jó-e nekünk).

Amúgy semmi kifogásolnivalót nem találok abban, hogy egy honfitársam nyilas vagy inkább újnyilas vagy neonáci vagy efféle. S ha akar, csináljon színházat. Ahogy a vicc mondja: igény van rá. De azt meg kéne tudni, mért akarná ezt a kormány támogatni...

Azt szeretném tehát egyre rémültebben tudni, hogy mi volt az értelme ennek a kinevezésnek, milyen erkölcsiség van e döntés mögött.

Arra ösztökélném Tarlós Istvánt meg a kulturális kormányzatot, hogy mondanának már egy európai mondatot: mért.” (2011, Esterházy Péter: Az olvasó országa, Magvető, 2018, 320–322. o.)

A kérdés azóta eldőlt. A kultúrharc egyre dühödtebben folyik a szellemi élet minden területén. S hogy „Olvassunk Adyt!” is: „Most már orgia és eszeveszett / Haláltánc már a nemes urak tánca / S dühbe csapott a béres igricek / Vesztük érző, úr-dicsérő románca.”  A NAT afféle próbakő, amit a (pedagógus-) társadalom arcába vágtak: mit tűr még el, mit hajlandó még elviselni?

És a „kultúraromboló Esterházy” (Takaró Mihály szíves közlése), akinek „kulturális mércéje” nincs „összhangban a Fidesz-szavazó VIII. kerületiek világával (Békés Márton) – természetesen szintén kimaradt a Nemzeti (?) Alaptantervből.