Kiegészítések

A 2019. december 19-én (ÉS, 51–52. szám) megjelent, Mihályi Péter által jegyzett A HungarHotels-botránytól a Bokros-csomagig című cikkükhöz szeretnék néhány kiegészítést, illetve módosító észrevételt tenni.

A cikk nem mentes az elfogultságtól, sajátos szempontok alapján ismerteti az ügyben történteket. Nem szeretnék személyes vitába keveredni a szerzővel, de néhány, a feltételezhető, a vélhető, a bizonyára stb. jelzőkkel ellátott következtetése, az ezekből levont konklúziók újragondolása megfontolandó lehetne.

Ezekhez az alábbi tényeket szeretném segítségül adni:

A Kormányzati Ellenőrzési Iroda (KEI) csak és kizárólag munkaterv alapján végezte pénzügyi-gazdasági ellenőrző tevékenységét. Sem bejelentés, sem feljelentés kivizsgálására nem volt jogosítványa. A munkatervétől eltérő vizsgálatot csak és kizárólag a miniszterelnök felkérésére, illetve megbízása alapján végezhetett. Ilyen volt az ominózus HungarHotels (HH) ‑vizsgálat is. A vizsgálatra való felkérésben semmiféle vádaskodás, korrupció gyanúja vagy visszaélésre utaló megjegyzés nem volt. A felkérés a HH privatizációs eladásának ár- és értékviszonyára terjedt ki. Nem nyomozás, ahogyan a cikkben utal rá a szerző, hanem arra vonatkozott, hogy az eladási ár és a tervezett eladandó termék értéke milyen viszonyban áll egymással. Lehet, hogy a felkérés titokban zajlott, de ahogy a hivatalunk megkapta a megbízást, azonnal értesítette az érintetteket, köztük az AVÜ-t is, hiszen a vizsgálat elvégzéséhez szükségünk volt a HH pénzügyi és gazdasági adataira. Így magát a vizsgálatot ilyen irányú titok nem övezte.

A KEI valóban öt nap alatt végezte el az elemzést, amely vizsgálat az iratok áttekintésén túl konkrét helyszíni ellenőrzésekkel, az illetékesekkel történő személyes beszélgetésekkel egészült ki.

A KEI véleménye az volt, hogy a tervezett áron a HH értékesítését nem javasolja. Véleményét alátámasztotta azzal, hogy olyan esetekben, amikor egy cég saját tőkéjének értéke meghaladja a jegyzett tőke értékét, természetes, hogy a vagyonértéknek jóval nagyobb szerepe van, mint a részvényei alapján kimutatott értéknek. A HH esetében ez az eltérés igen jelentős volt a saját tőke javára, amit megnövelt, hogy a cég tulajdonában jelentős mennyiségű saját részvény is volt. (Emlékezetem szerint, ez meghaladta a 20 százalékot, ami ebben az esetben azt jelentette, hogy a cég több mint 75 százalékát értékesítették volna 51 százalékos jegyzett tőke értéken!)

A kormányülésen, amelynek legfőbb napirendje a KEI-jelentés megtárgyalása volt, a cikkben megjelentekkel ellentétben részt vett a pénzügyminiszter, Békesi László és a privatizációért felelős kormánybiztos, Bartha Ferenc is. Mint az anyag készítéséért felelős vezető, én magam is jelen voltam ezen az ülésen.

A KEI-jelentés alapján a kormány úgy döntött, hogy a tervezett áron a HH nem értékesíthető.

Az ülést követő sajtótájékoztatón Kiss Elemér, aki a Miniszterelnöki Hivatal vezetésén túl akkor éppen a kormányszóvivői feladatokat is ellátó államtitkár volt, röviden ismertette a KEI-jelentést és a kormány döntését, amely szerint az AVÜ vezetése nem a szükséges körültekintéssel, a jó gazda gondosságával járt el ebben az ügyben, ezért a tervezett áron a HH nem értékesíthető. Így a cikkben a Kétszeres átverés kezdetű bekezdésben megjelent kijelentések teljes egészében rosszhiszeműek és megalapozatlanok.

A 1995. január 12-i kormánydöntést igazolta, hogy a HH későbbi privatizációjából az akkori tervezett eladási ár több mint kétszerese folyt be. (Bár a cikk szerzője ezt megkísérli bagatellizálni!)

Egy utolsó megjegyzés:

Mihályi Péter utal az AGH „mögött” álló magyar konzorciumra is, amelyre szerinte mintegy nyolc évvel később derült fény. Tájékoztatom a szerzőt, hogy ezt az információt a vizsgálat lezártát követő hetekben már minden érdekelt tudta, csak valamiért ez a tény akkor már nem igazán illett a sajtó által addig megjelent történetbe, így „elhallgatódott”...

(A szerző a KEI volt elnöke)