Minek ez?

PUBLICISZTIKA - ELSŐ OLDAL - LXIV. évfolyam, 4. szám, 2020. január 24.

Talán helyesebb volna tévékritikát írni a főpolgármester kedd esti, köztelevíziós interjújáról, de hát amit láttunk, az legföljebb annyiban volt interjú, hogy a stúdióban két ember ült egymással szemben, és beszéltek. A riporternek előre összeírt kérdései voltak, ami lehet akár hasznos is, de az már nem jó, hogy ha a fene fenét eszik is, kegyetlenül felolvassa az összeset, akár beleillik a beszélgetés folyamába, akár nem. Az interjú alapfeltétele mégiscsak az, hogy van egy érdeklődő ember (ez a riporter), és van egy másik, amelyikre kíváncsi, mert annak ismeretei, információi és az újabb szóhasználat szerint úgynevezett víziói vannak (ő lenne az alany), és ezeket szeretné megismerni a riporter. Ha bármelyik elem hiányzik, nem lesz interjú. Mint ahogy most sem lett, és ez szomorú. Ezek a fiatal emberek, mint a műsorvezető, Mészáros Kata, úgy gondolják, hogy amit ők művelnek, vagy velük műveltetnek, az az újságírás. Az a televíziózás. Ez azonban még akkor sem az, ha Mészáros Kata szilárdan meg van győződve arról, hogy amit csinál, az komoly szakmai teljesítmény.

Ahogy látom, a szerkesztők ezen az esten azzal a szándékkal küldték harci ketrecbe a riportert, hogy nyírja ki Karácsonyt, ha törik, ha szakad. A riporter fel is vette a boxert, csak hát ilyen újságírói feladat nem létezik. Ha egy műsorvezető riporter nem azzal a szándékkal ül le vendégével, hogy a lehető legtöbb információt húzza ki belőle, hanem hogy járassa le, akkor abból az lesz, amit kedd este láthattunk. A riporter nem attól kemény, hogy hülye kérdéseket mer föltenni az alanynak, hanem hogyha olyan információkat és tényeket szed ki belőle, amelyeket az nem akart elmondani.

Tisztelt Olvasó!

Az Élet és Irodalom honlapján néhány éve díjfizetés ellenében olvashatók az írások. Ez továbbra sem változik, de egy új fejlesztés beépítésével kísérletbe fogunk. Tesszük ezt azért, hogy olvasóinknak választási lehetőséget kínálhassunk.

Mostantól Ön megválaszthatja hozzáférésének módját: fizethet továbbra is az eddig megszokott módon (bankkártyával, banki utalással), amiért folyamatosan olvashatja lapunk minden cikkét és az online archívumot is. Ha azonban csak egy-egy cikkre kíváncsi, cserébe nem kérünk mást, mint ami számunkra amúgy is a legértékesebb: a figyelmét.
Ha a kiválasztott írást szeretné elolvasni, a „Megnézem a reklámot” gomb megnyomását követően, egy reklámvideó megtekintése után a cikk azonnal betöltődik. Ez esetben nincs szükség regisztrációra.
Megnézem a reklámot
Ha legfrissebb számunk összes cikkére kíváncsi, vagy az online archívumhoz kíván hozzáférni, mindezt a megszokott módon elérheti.

Regisztrációt követően bankkártyával vagy banki átutalással néhány perc alatt előfizethet honlapunk teljes tartalmára, illetve akár a nyomtatott lapra is. Részletek az ELŐFIZETÉSI INFORMÁCIÓK oldalon olvashatók.

vagy
A szerző további cikkei

LXVIII. évfolyam, 16. szám, 2024. április 19.
LXVIII. évfolyam, 15. szám, 2024. április 12.
LXVIII. évfolyam, 14. szám, 2024. április 5.
Élet és Irodalom 2024