Csodagyerektől csodafelnőttig

Jöjjön hát Wolfgang Amadeus Mozart. Elég felidéznem, hogy ötéves korában már kisebb darabokat komponál. Első szimfóniáját nyolcévesen írja. Tízes évei közepén a híres bolognai Accademia Filarmonica tagja. Egy-két év, és öt hegedűversenyét, több zongoraversenyét komponálja. Húszas, illetve harmincas éveibe lépő felnőttként produktivitása önmagában is csodaszámba megy: több mint hatszáz zeneművel. Közülük hosszú sort alkotnak azok, amelyek a szimfonikus, koncert-, kamara-, egyházi és operazene – ma is a világ minden részén játszott – csúcsteljesítményei. Utókora száz éven belül ilyen tehetséget nem lát, vélte Haydn. Akár két és félszáz évet is mondhatott volna.                                      

Neumann János hatévesen nyolcjegyű számokat oszt fejben és az ókori görögök nyelvén társalog. Nyolcévesen már ismeri a differenciál- és integrálszámítást. A tizenötéves fiú felsőfokú tanítására felkért matematikai analízis szakembere könnyezni kezd, amikor Neumann tehetségének tudatára ébred. Huszonnégy évesen havonta egy alapvető matematikai munkát közöl – de ez már jócskán a felnőtt teljesítménye.  Tudósként ugyanolyan csoda, mint gyerekként. Az önreplikáció struktúrájának analízisétől a játékelmélet megalkotásáig. „Olykor elcsodálkozom – így a Nobel-díjas Hans Bethe –, vajon a Neumannéhoz hasonló agy az emberi agynak nem felsőbbrendű fajtája-e? ”