MINDENKI PIRONKODIK
PÁRATLAN OLDAL - LXIV. évfolyam, 4. szám, 2020. január 24.Bessenyei Ferenc, ahogyan Széchenyi István is, az örök érvényű igazságokért, a magyar nép erkölcsi, kulturális felemelkedéséért harcolt – mondta a színész özvegye vasárnap Hódmezővásárhelyen, a Bessenyei Ferenc Művelődési Központban, a Bessenyei-díjak átadására szervezett ünnepségen. B. Élthes Eszter azzal folytatta, hogy szerinte elhunyt férje nevét most a vásárhelyi polgárok közössége és az önkormányzat politikai csatározások közepette saját céljaira használja. Nem ért egyet azzal, ahogy a díjakat most odaítélték, ezért megragadja az alkalmat, hogy bejelentse, megvonja a névhasználatra vonatkozó engedélyt. Ezután levonult a színpadról.
Megtehette volna, hogy ezt a nyilatkozatot az ünnepség előtt egy héttel küldi el, esetleg utána. Ő azt a megoldást választotta, hogy nyilvánosan beolvas a városnak, kínos helyzetbe hozza a két kitüntetett vásárhelyi művésztanárt. A gálaműsor még tartott, de már a fél ország tudhatta, mi történt. Utóbb azt is megírták – egy informátorra hivatkozva –, melyik színművésznek szerette volna adni az özvegy a díjat, de a város ellenzéki polgármestere, Márki-Zay Péter állítólag nem akarta őt kitüntetni, merthogy kormánypárti. Most már a színész is pironkodhat. Mindez nyilván nem azért történt így, hogy legyen jó nagy politikai botrány: csakis az egyetemes, örök érvényű igazság nevében, továbbá a magyarság erkölcsi, kulturális felemelkedése érdekében.
Meg lehet próbálni komédiának nézni, csak az a baj, hogy nem mulattat.