Derű és integritás

Kedves Károlyi Csaba! Túlnyomórészt humán beállítottságú vagyok korlátos szépirodalmi érdeklődéssel. Tudom értékelni a jó verseket, keresni nem keresem őket. Nem vagyok filosz, így hát a részleteket mint számomra unalmasakat elkerülöm. A fentiek pusztán azért tekinthetők említésre méltónak, mert ezek alapján világos kell legyen, hogy korábban miért nem hallottam Balla Zsófiáról. A dupla szám tallózó lapozása közben kaptam bele A hullámok... című, költővel készített interjúba (ÉS, 2019/51–52., dec. 19.). Állj, állj! Ezt elolvasom, gondoltam. Hamarosan bele is helyezkedtem a beszélgetésbe, amit egyre jobban élveztem. Majd az újságot becsukva nagy-nagy jóérzés és hála töltött el. Biztosan lesznek olyanok, akik akár olvasták a cikket, akár nem, reagálásomat túlzónak fogják tartani.

Irományok sokféleképpen szerezhetnek különleges élményt. A szóban forgó beszélgetést azért éreztem gazdagítónak, mert élettörténetén „végigsvenkelve” megismerhettem egy nagyszerű embert, aki a többszörös kisebbségi lét megannyi megpróbáltatása után is „állva maradt”, maradéktalanul megtartotta személyisége integritását, tisztán látó derűjét.

Nyilván ez teszi lehetővé, hogy még egy ilyen beszélgetés nyomán is adjon. Kitágítsa világunkat azáltal, és hogy fellebbentse a ránk terülő románutálat többrétegű fátylát, oldja azt a széles körű, mindent letaroló elutasítást, ami a hivatásszerűen kultúrával foglalkozók kivételével sokunkat megakadályoz abban, hogy az értékre figyeljünk, és ne arra, aki írta, megalkotta. Ugyanezért elgondolkoztató, amikor a szépirodalmi szóhasználattal kapcsolatban Balla Zsófia azt mondja: „Ne azzal hassanak, hogy mi történt, hanem azzal, hogyan vannak megírva.” Mai világunkban, amikor kevés distinkció esik modern és divatos között, örömmel olvassa az ember a véleményt, hogy „a trendi nem feltétlenül újító, és az újítás nem fontosabb a mélységnél, a láttató és katartikus élménynél”.

Aztán a Wass Alberttel kapcsolatos pró és kontra véleményekkel, felfogásokkal elárasztott, támpontot keresőknek fontos eligazítással szolgál, amikor Balla azt mondja: „Wass Albert korai műveit ugyan el lehet olvasni, de nem helyettesítheti a nála sokkal jobb írókat. Sajnos az ő kultusza kiszorít harminc másik remek erdélyi írót.”  Továbbmenve a művészi teljesítmény és az erkölcs összevetésének kérdésében nagyon pontosan fogalmazva hitet tesz az erkölcs elsődlegességének imperatívusza mellett. „Hogy magánéletében milyen a költő, valójában nem tartozik ránk.  De ha embertelen, az sajnos ránk is tartozik, akkor is, ha a művekben ez nem jelenik meg” (Handke Nobel-díja).

Folytathatnám, de talán ennyi is elég; aki nem olvasta a cikket,  feltétlenül olvassa el! És mindkét félnek köszönet a beszélgetésért.