Valami kéne még

KÖNYVKRITIKA - LXIV. évfolyam, 1. szám, 2020. január 3.

Gáspár‑Singer Anna: Valami kék. Kalligram Kiadó, Budapest, 2019, 208 oldal, 2990 Ft

A publicisztikus ízű témafeldolgozást a legtöbb esetben meglehetősen szerencsétlen írói megoldások keretezik. Ezek közül kettő igen látványos. Az első a szerkezet, amely a kötetnek csaknem minden novelláját jellemzi: két-három bekezdésnyi in medias res bevezető után az előzmények elmondása következik, majd ez a lineárisan előrehaladó rész nagyjából a szöveg háromnegyedénél elér ahhoz a ponthoz a történetben, amellyel a szöveg az elején indult, és ezt követi a zárlat. Ez a szerkezet más pályakezdő novellistáktól is ismerős lehet, és amennyire frissnek és ötletesnek tűnik első találkozáskor, annyira hat kimódoltnak és untat harmadszor-negyedszer. A másik probléma a nyelvi megformálást és leginkább a szókincset illeti. A szövegekben megjelenő összes dologhoz társul legalább egy jelző, minden nagyon valamilyen, néha egészen redundáns módon: „tolakodó parfümszag”, „hangos kurjongatás”, „sírós hangon lamentált”, „pökhendi macsók”, „a rózsamintás dívány fölött fém aranyalma díszelgett cirkalmas arab betűkkel”.

Tisztelt Olvasó!

Az Élet és Irodalom honlapján néhány éve díjfizetés ellenében olvashatók az írások. Ez továbbra sem változik, de egy új fejlesztés beépítésével kísérletbe fogunk. Tesszük ezt azért, hogy olvasóinknak választási lehetőséget kínálhassunk.

Mostantól Ön megválaszthatja hozzáférésének módját: fizethet továbbra is az eddig megszokott módon (bankkártyával, banki utalással), amiért folyamatosan olvashatja lapunk minden cikkét és az online archívumot is. Ha azonban csak egy-egy cikkre kíváncsi, cserébe nem kérünk mást, mint ami számunkra amúgy is a legértékesebb: a figyelmét.
Ha a kiválasztott írást szeretné elolvasni, a „Megnézem a reklámot” gomb megnyomását követően, egy reklámvideó megtekintése után a cikk azonnal betöltődik. Ez esetben nincs szükség regisztrációra.
Megnézem a reklámot
Ha legfrissebb számunk összes cikkére kíváncsi, vagy az online archívumhoz kíván hozzáférni, mindezt a megszokott módon elérheti.

Regisztrációt követően bankkártyával vagy banki átutalással néhány perc alatt előfizethet honlapunk teljes tartalmára, illetve akár a nyomtatott lapra is. Részletek az ELŐFIZETÉSI INFORMÁCIÓK oldalon olvashatók.

vagy
A szerző további cikkei

LXV. évfolyam, 26. szám, 2021. július 2.
Élet és Irodalom 2021