Spanyol vagy katalán Borrell?

VISSZHANG - LXIII. évfolyam, 51-52. szám, 2019. december 19.

Bokros Lajos helyreigazítja Szelényi Zsuzsát, aki az Európai Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselőjét „nagy tudású és tapasztalt spanyol politikus”-nak nevezte (ÉS, 2019/49., dec. 6.). Mert hogy Borrell Bokros szerint katalán. Nos, Katalónia Spanyolország autonóm tartománya, minden katalán egyúttal spanyol is. Még sohasem hallottam, hogy Felipe González vagy Mariano Rajoy egykori spanyol miniszterelnököt valaki andalúz, illetve galíciai politikusnak minősítette volna. Katalán politikusról beszélni akkor szokás, ha az illető a helyi katalán politikában és azon belül is a függetlenségi mozgalomban tevékenykedik. Ezt Borrell sohasem tette. Politikai pályája Madridhoz, a spanyol parlamenthez és kormányhoz kötődik, több szocialista kormányban vállalt államtitkári és miniszteri tisztséget, 2004-ben pedig a PSOE, a Spanyol Szocialista Munkáspárt listáját vezette az európai választásokon, és két és fél évig az Európai Parlament elnöke volt. Mostani posztjára is Spanyolország jelöltjeként került. Politikusként tehát Borrell egyértelműen spanyol. (Bár Argentínában született apja után van argentin állampolgársága is.) És ha már Bokros Lajos nyelvészkedésre adta a fejét: nem Joseph, hanem Josep.

A szerző további cikkei

LXII. évfolyam, 15. szám, 2018. április 13.
LXI. évfolyam, 20. szám, 2017. május 19.
LX. évfolyam, 44. szám, 2016. november 4.
Élet és Irodalom 2020