Összhangzattan

PRÓZA - LXIII. évfolyam, 49. szám, 2019. december 6.

Ezt az unokatestvért akkor hozta szóba Nusika nagymama, a kölcsönös román–magyar sérelmek sorolgatása közben, amikor a Románság Tűzhelye Párt, sovén irredentizmusra hivatkozva feljelentette Ujj Benedeket, aki szerintük fasiszta magyar himnusszal riogatja a románokat. Pedig szó sem volt ilyesmiről. Saját telkén olyan zenélő órát épített, amelynek harangjátéka után a toronyfülkében minden egész órában megjelent egy tárogatós, aki folytatva a tökéletesre hangolt harangok zenei frázisát, Hector Berlioz Rákóczi-indulójából játszott jól felismerhetően, aztán a nagyságos fejedelem is tett egy fordulatot a torony körül vitézei élén, s barátságosan integetett az utcáról bámuló népének.

Mielőtt a zenélő szerkezetet beépítette volna a mester, már akkor is látványosságnak számított a kertvárosi utcácska házsorai közül kimagasló torony. Igaz, akkor még csak a hatméteres, rézzel burkolt toronysisakot láthatták valami furcsa törpe alapra ültetve. Ujj Benedek órásmester saroktelkén állt ez a különös építmény, amit minden városba látogató idegen megcsodált, olyan közel menve a dróthálókerítéshez, hogy azon a ponton, ahonnan legjobban lehetett látni teljes terjedelmében a zöldpenész­színű toronyfélét, soha nem nőttek gyomok.

Tisztelt Olvasó!

Az Élet és Irodalom honlapján néhány éve díjfizetés ellenében olvashatók az írások. Ez továbbra sem változik, de egy új fejlesztés beépítésével kísérletbe fogunk. Tesszük ezt azért, hogy olvasóinknak választási lehetőséget kínálhassunk.

Mostantól Ön megválaszthatja hozzáférésének módját: fizethet továbbra is az eddig megszokott módon (bankkártyával, banki utalással), amiért folyamatosan olvashatja lapunk minden cikkét és az online archívumot is. Ha azonban csak egy-egy cikkre kíváncsi, cserébe nem kérünk mást, mint ami számunkra amúgy is a legértékesebb: a figyelmét.
Ha a kiválasztott írást szeretné elolvasni, a „Megnézem a reklámot” gomb megnyomását követően, egy reklámvideó megtekintése után a cikk azonnal betöltődik. Ez esetben nincs szükség regisztrációra.
Megnézem a reklámot
Ha legfrissebb számunk összes cikkére kíváncsi, vagy az online archívumhoz kíván hozzáférni, mindezt a megszokott módon elérheti.

Regisztrációt követően bankkártyával vagy banki átutalással néhány perc alatt előfizethet honlapunk teljes tartalmára, illetve akár a nyomtatott lapra is. Részletek az ELŐFIZETÉSI INFORMÁCIÓK oldalon olvashatók.

vagy
A szerző további cikkei

LXVIII. évfolyam, 4. szám, 2024. január 26.
LXVII. évfolyam, 22. szám, 2023. június 2.
LXVII. évfolyam, 16. szám, 2023. április 21.
Élet és Irodalom 2024