Tornászok

Mégis, ha végigsétált az ember az Aranyparton, egészen a sóstói nudista részig gyalogolt, csupa molett, meglett, hájas test feküdt a törölközőn. Testkupacok, amik gömböket rajzolnak a selymes strandi fövenyre. Sült arcpecsenyék tátogtak a falatok után. Bőrkocsonyák rezegtek minden apró mozdulattól. Délelőtt gyakran olyan csend volt, hogy csak a csámcsogás és a nyelés törte meg a hullámzó víz lassú moraját. Ahogy csomagoltak és ettek, nejlonzacskókat csörgettek, nyeltek a habos sörből, dinnyét vágtak, és elhajították a héját. Zizegés, sercegés, kolompolás a matracon. Mintha a társadalom nagy része az evéssel és a testek súlyának növekedésével űzte volna el a zavaróbb gondolatait. A hibák és a hazugságok is mócsinggá váltak, sült csirkecombbá, töltött, diós palacsintává. Megpirulni, megfőni, kiszállni a nyers időből. Ahogyan egy verseny után a bajnok csügged. Némán, mert már senki sem őt ünnepli, ha elmúlt a díjátadás három himnikus pillanata. Jön a felkészülési idő. A szidalmazás, az árulások, a nyomás. A szótlanul kemény edzésmunka. Verés és verekedés a versenyért, az edzői üvöltések. A kiutazásért, ki tudja legalább pár napra elhagyni ezt a csodás országot? Minél több idő telik el, annál nehezebben viseljük, ha nem jön az eredmény. Nincs semmiféle győzelem.