A váteszről még egyszer

VISSZHANG - LXIII. évfolyam, 48. szám, 2019. november 29.

Érdeklődéssel olvastam Pankovits József hozzászólását (D’Annunzio és Fiume, ÉS, 2019/47., nov. 22.) A Comandante a kormányzói palotában című cikkemhez (ÉS, 2019/46., nov. 15.), melyben néhány megállapításom kívánja kiigazítani. Valóban a publicisztika műfaja nem igényli a forrásmegjelölést, de válaszul hadd utaljak néhányra. Saját forráskutatásaimra most nem térek ki, mivel azok más, a kifogásokban nem jelzett területekre vonatkoznak.

A D’Annunzio-féle megszállás jelentős kulturális vetülete különösen tág teret enged a széles körben alkalmazott interdiszciplináris kutatásoknak, melyeknek integráns részét képezi a történeti források, tanulmányok vizsgálata is. Jómagam abban a szerencsés helyzetben voltam, hogy kutatásaim elején többször beszélhettem munkámról Leo Valiani szenátorral is, a sajnos Magyarországon a szakmai körökön kívül nem ismert kiváló történésszel, aki fiumei lévén, igen fiatalon ugyan, de a D’Annunzio-féle megszállásnak szemtanúja is volt.

Több tanulmány utal a kulturális áthallásokra, hatásokra. Claudia Salaris Alla festa della rivoluzione. Artisti e libertari con D’Annunzio a Fiume (2002, 2019) című kötete a fiumei megszállásból a lázadást, a forradalom akarását, a karnevál hangulatát, a provokáció ünnepét emeli ki, a város kozmopolita légkörének a fiatalokra gyakorolt hatását, költőkön, írókon, lázadó értelmiségieken keresztül az avantgárd jelenlétét. Ezek alapján előlegezi meg Fiumében a későbbi 68 szellemiségét. A párhuzammal nem szükséges egyetértenünk, mint a kutatások egy irányára hivatkoztam rá, mely megjelenése óta a tudományos életben igen nagy visszhangot kapott.

D’Annunzio körének, légionáriusainak olasz és külföldi résztvevői, szimpatizánsai több irányban nyitott kapcsolataira utaltam cikkemben a nemzetközi baloldali mozgalmak említésével. Azonban a Carta del Carnaro, a Kvarner Alkotmány baloldali, szocialisztikus elemei sem jelentettek konkrét politikai közeledést, kapcsolatfelvételt a baloldallal, ahogy a Horthy-bírálatok sem. D’Annunzio politikájában, ahogy cikkemben kifejtettem, egyáltalán nem a baloldali jelleg dominált.

A sokszínűségnek, az egymással ellentétes politikai irányok párhuzamos jelenlétének illusztrálására szolgált a Leninre való hivatkozásom. D’Annunzio külügyminisztere (a külügyi titkárság vezetője), Léon Kochnitzky belga baloldali értelmiségi közvetlenül a fiumei időszak után eredetileg franciául írott visszaemlékezésében, mely 1922‑ben olaszul jelent meg, Lenin kijelentésére hivatkozik.

„A III. Internacionálé Kongresszusán Moszkvában egy szocialista képviselő a »közelgő olasz társadalmi forradalomról« szólt, a Szocialista Párt nagy erejét bizonyítandó, amikor is Lenin félbeszakította őt: »Olaszországban egyetlen forradalmár van: Gabriele D’Annunzio«.” (La Quinta Stagione o I centauri di Fiume, Bologna, Nicola Zanichelli Editore Nota e traduzione dal manoscritto francese di Alberto Luchini, p. 62.). Kochnitzky a hozzájuk jövő levelek ezreiről s a gyakran Fiumébe is érkező, népes számú újságírókról is írt, azaz más korabeli beszámolóknak, későbbi tanulmányoknak megfelelően ő is jelzi azt a fokozott nagy figyelmet, amely a fiumei időszakot kísérte. A költő-zenetudós Kochnitzky külügyi vezetői kinevezése, D’Annunzióval való kölcsönös szimpátiája is jelzi a politika nagymértékben személyes, improvizatív jellegét s számos külföldi fiatal érdeklődését is a fiumei események iránt, azokban való részvételét.

A Leninre való hivatkozás a történész szakmában mind a mai napig elterjedt, kiemelnék néhány fontos munkát: Ferdinando Gerra: L’impresa di Fiume, (1975), Giordano Bruno Guerri, a D’Annunzio archívum, emlékhely elnöke, könyvében: Disobbedisco. Cinquecento giorni di rivoluzione. Fiume 1919–1920, (2019) a 199. oldalon a kommunista internacionálé 1920-as kongresszusán részt vett Nicola Bombacci szocialista vezetőre hivatkozva közli a kijelentést. R. De Felice ama megjegyzését, hogy erre nincsen biztos forrás (Mussolini, Il rivoluzionario, 1883–1920, 1965. p. 555), Raoul Pupo, Fiume città di passione (2018, p. 124) című könyvében avval hidalja át, hogy Lenin talán éppen az olasz szocialista vezetők iránti elégedetlensége miatt ironikusan mondhatta, hogy abban az időben Olaszországban D’Annunzio az egyetlen forradalmár – ez rímel a korabeli feljegyzésre is.

D’Annunziótól távolról sem volt mindenki elragadtatva. Erre rövid példa Majakovszkij kis bökverse: „Finom friss fröccsöt felhajtani jó. / Fiu­mét borban vette be D’Annunzio.”

(Szovjet ábécé, F. Nadányi Zoltán fordítása)

A szerző további cikkei

LXIII. évfolyam, 46. szám, 2019. november 15.
LXIII. évfolyam, 34. szám, 2019. augusztus 23.
LXIII. évfolyam, 27. szám, 2019. július 5.
Élet és Irodalom 2019