JÁNOS JELENÉSEI

PÁRATLAN OLDAL - LXIII. évfolyam, 47. szám, 2019. november 22.

Horthy Miklós kormányzó sírjánál a múlt héten Lázár János személyében olyan politikus tette tiszteletét, akinek ötlete nyomán még 2002 karácsonyán 3500 vásárhelyi gimnazista és szakközépiskolás kapta ajándékba Kertész Imre Sorstalanság című regényét. Hódmezővásárhely polgármestereként Lázár úgy gondolta, a fiataloknak meg kell tudniuk, milyen volt a huszadik század pokla. Hódmezővásárhelyen az ő polgármesteri mandátuma idején Holokauszt Múzeum nyílt, létrejött a második világháború utáni történelmet bemutató Emlékpont. Az országban elsőként itt készült az önkormányzat megbízásából tanulmány arról, mi mindent tettek az állambiztonsági szolgálatok 1956 és ’89 között a városban. Kilencvenhat tartótiszt és III/III-as megbízott nevét azonosították.

Biztosan van magyarázata az országgyűlési képviselőmnek arra, hogy a történelem megismerését segítő döntéseivel miként függ össze mostani kenderesi látogatása. Azt mégis nehéz megérteni, hogy ha tudja, nem minden magyar családban emlékeznek jó szívvel a kormányzóra, miért gondolja azt, hogy ez az ellenszenv megváltozhat. Miért számít unalmas és lúzer politikusi magatartásnak mifelénk tekintettel lenni minden állampolgár érzéseire egyformán?

A szerző további cikkei

LXIV. évfolyam, 48. szám, 2020. november 27.
LXIV. évfolyam, 18. szám, 2020. április 30.
Élet és Irodalom 2024