Egy olvasójel – és ami mögötte van

Egy véletlen folytán részt vehettem Karig Sára életútinterjújának szerkesztési munkálataiban, amely A szerencse lánya címmel jelent meg a Magvető kiadásában, a Tények és Tanúk sorozatban. Az 1988–89-ben felvett interjú gazdag életanyaga újabb és újabb meglepetésekkel szolgál. Persze az emlékezet természetéből adódóan a szöveg nem mentes a kisebb-nagyobb pontatlanságoktól. Mellesleg épp egy ilyen homályos, családi vonatkozású kérdés kapcsán keresett meg a kötet szerkesztője – de minél beljebb hatoltam a titkok felfejtésébe, annál jobban megfogott Karig Sára elképesztően gazdag élete. Egy-egy utalás vagy netán tévesztés kibogozása, megjegyzetelése érdekes meglepetésekkel járt.

Karig azt mondja Illyésről (a könyv 431–432. oldalán): „Írt egy cikket Erdéllyel kapcsolatban, és arra valami nagy román történész írt válaszként egy mocskolódó cikket ellene, amiben lefasisztázta őt. Akkor Illyés Gyula kérte, hogy közöljék le a válaszcikkét az Élet és Irodalomban, de nem voltak hajlandók. Aztán a Tiszatájban lejött a cikk, de nem is volt abban semmi.” A román vádakra írt válasz azonban nem a Tiszatájban jelent meg.

A Karig által említett legendás vitairatot Válasz Herdernek és Adynak címmel először a Magyar Nemzet közölte két részletben, 1977. december 25‑én és 1978. január 1-jén. A cikkre válaszul a román írószövetség lapja, a Luceafărul 1978. május 6-i számában közölte Mihnea Gheorghiu akadémikus terjedelmes, támadó hangvételű cikkét, amire Illyés írt egy választ Fegyelmezetten címmel. Ezt is elküldte a Magyar Nemzetnek, ahol már ki is szedték, de ekkor jött legfelsőbb helyről az utasítás, hogy az írás nem jelenhet meg. Nyomtatásban nem is Magyarországon, hanem a párizsi Magyar Füzetekben közölték először a botrány után egy évvel, 1979-ben. A Magyar Nemzet csak tíz évvel később, 1988. augusztus 6-án adta közre, a következő bevezető jegyzet kíséretében: „A Magyar Nemzet 1977. karácsonyi és szilveszteri számában közölte Illyés Gyula Válasz Herdernek című esszéjét, amely ország- s világszerte föltűnést keltett. A költőt és írását ért méltatlan támadásra Pach Zsigmond Pál akadémikus tárgyilagos és tudományosan érvelő választ adott az Élet és Irodalom 1978. július 8-i számában. Higgadt, lírai feleletet írt Illyés Gyula is, amely azonban akkor nem jelent meg: úgy tetszett, célravezetőbb, ha más veszi védelmébe őt. A kézirat azonban a szerkesztőségi archívumban megőrződött: a Magyar Nemzet most közzéteszi ezt a szép írást.” Karig Sára talán ezt olvasta – ahogy mindezt a szöveghez fűzött lábjegyzetből is megtudhatjuk. A Fegyelmezetten könyv alakban 1992-ben, Illyés Naplójegyzeteiben látott napvilágot a Szépirodalmi Könyvkiadónál.

De van a történetnek egy másik – nem kevésbé érdekes – szála is. A Magvető 1978-ban példás gyorsasággal megjelentette a Gyorsuló idő sorozatban Illyés Szellem és erőszak című kötetét, amelyben több tanulmánnyal együtt szerepel a nagy vihart kavart Válasz... is. Mivel akkoriban még vásároltam könyveket, kisebb közelharc után sikerült egy példányra szert tennem a mára eltűnt, de egykor legendás Erkel Könyvesboltban. Most levettem a polcról, és ahogy belelapoztam, kiesett belőle egy olvasójel – megsárgult kis papírszelet, rajta a Magvetőnek a Medgyessy-szoborból lett egykori emblémája, és pár sornyi szöveg, amely így kezdődik: „Illyés Gyula könyvét tíz év késéssel adjuk közre. Magas szintről származó tilalom volt a várakozás oka.”

Vagyis – ahogy utólag rekonstruálható – alighogy elkészült a kötet (talán már a boltokba is megérkeztek Dabasról az első példányok), jött az ukáz, hogy mégsem kerülhet forgalomba. Ezek szerint én is csak tíz évvel később vívtam meg a könyvesbolti csatát: 1988–89-ben, akkor, amikor előkerültek a korábban betiltott és raktárak mélyén pihenő, porosodó, félig elázott könyvek: Eörsi Különreménye, a József Attila Emlékkönyv meg a többi.

Ha belelapozunk Illyés Naplójegyzeteibe, az akkori napokról, a feszült várakozásról, majd a felemás végkifejletről ezt olvassuk: „1978. június 1. Aczél hétkor (reggel) ideküldte Flóráért a kocsiját. Flóra ebéd előtt jött meg. – Nos? – Is, is. »Megvédenek.« Komoly tekintély utasítja majd vissza a legyalázásokat, Pach Zsigmond.” „Az én feleletemről semmi. A könyv is megjelenik – majd. Kardos a hibás, miért nem mutatta meg előzően, egy-két mondat csak az akadály.” „Június 3. De öt után véletlenül lent vagyok, amikor Csoóri telefonál. Flóra veszi föl, de az egyoldalú beszélgetésből is megértem: Kardos semmit sem tud, hogy legalább csitítóul adnak tíz-húsz példányt. Mert – mit kell intézkedni? Ha ideadnak egy cédulát, magam lemegyek Dabasra taxin az ígért példányokért. Amik cáfolnák, hogy nem zúzták be az egész kiadást.” „Június 5. Flóra Aczélnál. (...) Halk hangon fölolvassa jegyzeteit: ilyen szellemben akar majd Pachhal íratni a védelmemben. (Vagyis az én válaszomat végleg nem közlik.) Fogok kapni, megígéri, harminc példányt.” „Június 12. (...) [C]somag Aczéltól. Igen, a könyvek. Mind a harminc példány első lapján beleütve: Nem terjeszthető. Műszaki példány. S a mellékelt névjegyen: A megbeszéltek értelmében küldöm, várva a mielőbbi viszontlátást.” „Június 18. Délután Flóra ismét Aczélnál. Példányt »nagyon-nagyon megnézve« (csak a »családi« körben). Vagyis én zárjam pincébe azt a nekem adott 30 példányt? (Eddig senkinek sem adtam.)” „Július 4. Délután épp készülök föl: Aczél beszél Flórával. Megvolt a Politikai Bizottság ülése, Pach cikke azonmód fog megjelenni – közölje majd Flóra, mit szólok hozzá; már csütörtökön küld példányt... Az eredmény máris megbecsülendő. Az ország vezetőségéből legalább ötven ember elolvasta az én két cikkemet, és a Luceafarult, ismerik legalább a helyzetet.” „Július 6. Reggel fél hétkor küldönc. Dezső hozza föl a küldeményt is, az üzenetet is. »Aczél elvtárs küldi, hogy elolvasás után tessék fölhívni őt telefonon.« Pach Zsigmond cikkének kefelevonata. Holnapután már kint lesz az utcán, az Élet és Irodalomban. Jó néhány ezerrel több példányt nyomnak, hogy jusson – a nemzetközi érdeklődésnek. Ezt már Flóra közvetíti. Ez hát az első lépés, mellyel a hivatalos Magyarország, ha nem lép is föl a magyar kisebbségek hivatalos nyomorgatóival szemben, de kilép abból a csöndből, hogy együtt halad velük.”

A már említett olvasójel szövege így folytatódik: „Tíz év múltán is elmondhatjuk: ez a könyv fontos dokumentuma egy nagy elme igazságért folytatott küzdelmének – tanúság és tanulság mindnyájunk számára.” Tegyük hozzá: ma is az.