Becsületbeli ügy

PUBLICISZTIKA - ELSŐ OLDAL - LXIII. évfolyam, 41. szám, 2019. október 11.

Most akkor láthatjuk, hogyan működik az ország, már ha ez ügyben volt is eddig kétség. Ennek a mechanizmusnak az a lényege, hogy a gazdaságélénkítő támogatásokat a kormánykörökkel egybenőtt vállalkozói réteg kapja meg. Azok, akik közel vannak a fideszes vezetőkhöz – rokonok, ismerősök, párthoz hű, nagyszájú helyi emberek –, jelentős versenyelőnybe kerülnek. Szó sincs arról, hogy ezekkel a pénzekkel azokat a vállalkozásokat támogatják, amelyeknek a vezetői szorgalmasak, tehetségesek, vállalják a kockázatot. Ezeket a szempontokat felülírja a Fidesz iránti elkötelezettség. Ez olyan igaz, annyiszor leírták és elmondták már, hogy unalmas, mint egy tegnapi újság. Természetesen könnyedén ellenvethető, hogy az ilyen természetű kapcsolódások a balliberális kormányzat idején is így működtek, csak hát ők részben ezért is buktak meg: azért, hogy ilyen ne legyen. Aztán maradt minden, sőt.

Annak idején Borkai valamiért olyan fontos volt a Fidesz helyi potentátjainak, hogy választhatósága érdekében még törvényjavaslatot is módosíttattak. Eredetileg a katonai és rendészeti szolgálatot ellátó személyek leszerelésük után 5 évig nem indulhattak volna országos választáson. Maga a javaslat indokolt, mert nem jó, ha a rendészet összekeveredik a politikával. Ez a törvény csak egy eleme a Fidesz-kormány szakmányban hozott, személyre igazított törvényeinek, gondoljunk a lex Járaitól kezdve a lex Polton keresztül a lex Szapáryra.

Tisztelt Olvasó!

Az Élet és Irodalom honlapján néhány éve díjfizetés ellenében olvashatók az írások. Ez továbbra sem változik, de egy új fejlesztés beépítésével kísérletbe fogunk. Tesszük ezt azért, hogy olvasóinknak választási lehetőséget kínálhassunk.

Mostantól Ön megválaszthatja hozzáférésének módját: fizethet továbbra is az eddig megszokott módon (bankkártyával, banki utalással), amiért folyamatosan olvashatja lapunk minden cikkét és az online archívumot is. Ha azonban csak egy-egy cikkre kíváncsi, cserébe nem kérünk mást, mint ami számunkra amúgy is a legértékesebb: a figyelmét.
Ha a kiválasztott írást szeretné elolvasni, a „Megnézem a reklámot” gomb megnyomását követően, egy reklámvideó megtekintése után a cikk azonnal betöltődik. Ez esetben nincs szükség regisztrációra.
Megnézem a reklámot
Ha legfrissebb számunk összes cikkére kíváncsi, vagy az online archívumhoz kíván hozzáférni, mindezt a megszokott módon elérheti.

Regisztrációt követően bankkártyával vagy banki átutalással néhány perc alatt előfizethet honlapunk teljes tartalmára, illetve akár a nyomtatott lapra is. Részletek az ELŐFIZETÉSI INFORMÁCIÓK oldalon olvashatók.

vagy
A szerző további cikkei

LXVIII. évfolyam, 40. szám, 2024. október 4.
LXVIII. évfolyam, 39. szám, 2024. szeptember 27.
LXVIII. évfolyam, 37. szám, 2024. szeptember 13.
Élet és Irodalom 2024